Mert a nyár...

...én voltam.

 Wass Albert :: A nyár ment át az erdőn...


Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.
Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
"A Nyár! A Nyár! A Nyár!"
A nyár megállt,
és felemelte halkan a fejét.
Szomorúan a fákra nézett,
megtörölte két könnyes szemét
és ment tovább.
A bükkök ajkán elhalt a beszéd.
Szél megtorpant. Madár elhallgatott.
Csak a patak szíve zakatolt
nyugtalanul, rémülve, akadozva.
A nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt:
a néma erdő döbbent katonái
tisztelegve álltak sorfalat.

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
S ha nem képes erre - bármilyen fájdalmas is -, tudd, hogy az elsősorban az ő tragédiája.
A nem szeretésnél sivárabb, szegényebb és sötétebb állapot nincs.
Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsátja őket - és szívének középpontjával szereti.
És ez a középpont a lényeg, mert ez a legerősebb, s csakis ezzel, és ezen keresztül tudsz bárkibe is behatolni. ...
Persze ennek az az ára, hogy lelkileg te is meztelen légy.
Csak az fogad be bennünket, akit mi is befogadunk.
S hol is kezdődhetne máshol egy ember megnyitása, mint ott, hogy mi magunk megnyílunk előtte.
Kígyó-énünk előítéleteit, gátlásait, de főleg önvédelmi trükkjeit le kell vetnünk magunkról.
Ez a legnehezebb, mert bizonyos értelemben védtelenné válunk.
Nem mondom, hogy ez veszélytelen - párbajban nem lőni, hanem letenni a fegyvert -, de minden szeretet kockázattal jár.

A legszebb ajándék:

„Éld át egy pillanatig a csodát. A mindenséget és önmagadat.
Most pedig figyelj jól: a karácsony a születés ünnepe. Valaminek vége van, és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, gonosz és sötét világban, ahol a kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét! Várj egy kicsit, míg azt nem érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned, és utána menj vissza a hozzátartozóidhoz. Vidd be nekik a békédet, az új arcodat, és azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba, hanem az egész világmindenség. A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: „Szeretlek".

                                                                 /Müller Péter/

TÓTH ÁRPÁD FERENC

Gyertyák égjenek

Ugye, hallod szavam?
Karácsony van! Kisjézusom,
ugye, hallod szavam?
Segíts nekem, hogy még jobban
ismerhessem magam!

Segíts, hogy a testvéremnek
jó testvére legyek,
szeretetem tőled kapjam,
és hogy szeressenek!

Segíts, hogy a szüleimnek
jó gyermeke legyek,!
Megérthessem a világot
és az embereket!

Karácsony van, Kisjézusom!
Téged ünnepelünk.
Hit, a béke s a szeretet
legyen mindig velünk!

csak megszokásból

Ne várj...
hisz már csak egy folt vagyok
az esték köpenyén
s oly könnyedén
eldobható
nem mosható
már semmire sem való

csak megszokásból gyűjtött
fakó fonáldarab,
s ami megmarad,
már nem elég
egy új sálhoz,
amit az ember a nyakához
simít, ha fúj a szél.

Ne várj,
már messze költözött
a gyengéd pillanat,
ablakom alatt
csak a szél zihál...
s nem kiabál
az elképzelt mozdulat...

a fenyőfák ághegyére
harmatot szitál a hold
s ágyam jéglepedőjét
összegyűrik az
elvágtatott tegnapok...

Ruder Jana

  És csak úgy - de nem mellesleg!! :-)

A hét hónapos unokám

Mert néha megvillan az a

Fotó: Internet

Márai Sándor

Pillangó



Egy pillanatra megvillant az értelem fénysugarában a gondolat, mint a pillangó - de te éppen másra figyeltél.Valaki beszélt, valamire vágytál, valami kínzott vagy elfoglalt. S mikor utánanéztél, már elröppent a gondolat, mint a pillangó. Ezért tanuld meg, hogy gondolkozni nem is lehet elég figyelmesen. Nem élhetsz eléggé készenlétben, ha gondolkozni akarsz. Mert néha megvillan az a kis ötlet, mely nem éppen világraszóló; talán csak tetszetős, valami, amit érdemes óvatos ujjakkal megragadni, gombostűre fűzni és üveg alá állítani, örökre; s ha nem figyelsz oda, továbbrepül ez a színes semmiség, s nem tér vissza soha többé, s üresebb és szegényebb lesz a világ. Te csak figyelj, akármit beszélnek is körülötted. Figyelj a pillangóra, amint átlebeg az értelem fénysugarán, villogva, himbálva és táncolva, s ne légy soha lusta, fáradt vagy közömbös, kinyújtani utána kezed.

Mert ...

                           Mi örömet nyújthat a világ, hacsak nem azt, hogy hozzá menekülhetsz?

 Franz Kafka

A múlt hagyatéka (kicsit romokban)

Nincs olyan erő, ami eltántorít,
az eddigi utam meg felbátorít,
mert egyszerű az élet, ha egyszerűen éled.

Ganxsta Zolee és a Kartel

Mint már annyiszor.

Az ígéretekről.

Sokszor megígérnek az emberek egymásnak ezt-azt. Sőt, maguknak is tesznek fogadalmakat. Én is sokszor ígértem már meg olyasmit, amit nem tartottam be. Gyengeség. Abban a pillanatban valóban úgy gondoltam, hogy meg fogom tenni az illetőnek, amit kért. De aztán...  Utána is csak ígéret maradt.
Találkoztam egy hölggyel, aki az ígéretet szent dolognak tartotta. Ha ő megfogadott valamit, azt meg is csinálta.(vagy nem) Olyan volt, mint egy kisgyerek, akinek ha mondtak valamit, szentírásnak vette. Bár tudta azt is, hogy nem mindenki olyan, mint ő, emiatt nagyon rosszul esett neki bármilyen apróság, amit az illető nem tartott be. Holott megígérte.
Azóta én is próbálkozom azzal, hogy amit megígérek, azt be is tartom. Úgy gondolom, hogy jó úton járok e fogadalom megvalósításához.
Azonban eddig csak tettekről írtam:
- Megígérem, hogy holnap felhívlak.
- Megígérem, hogy rendet teszek a polcon.
- Megígérem, hogy veszek neked kiflit.

De mi a helyzet az érzelmekkel?
- Csak téged foglak szeretni egész hátralévő életemben.
- Mindig szeretni foglak.
- Sose hagylak cserben.
- Sosem felejtelek el, mindig szakítok rád időt...
- Sosem csaplak be.
Nos. Az én tapasztalatom, hogy minél többet hangoztatja ezt egy ember, annál kevésbé szavahihető
 Eddig elhittem ezeket a mondatokat, de most már tudom, hogy ezek csak a kimondott pillanatban érvényesek: abban a másodpercben tényleg el is hiszi az ember, amit sose/mindig/csak...
(magamat kivéve. Mert én még ma is hiszem - Én igen!)

Megint kaptam egy ígéretet. De tudom, hogy az is csak akkor és ott volt örök érvényű. Nem haragszom, tudomásul veszem, hogy az élet az ilyen. Bármi is történjen, sosem áll meg. És mindig új kalandokat tartogat akkor, amikor nem is számít rá az ember.
De én már nem számítok semmire.
Meg adtam magam a gondolatnak hogy biztos ennyit érdemlek.

Mitől lesz tiszta a lelkiismeret?

Aranyosi Ervin: Boldogok a lélekben szegények



Boldogok a lélekben szegények,
nem bántja őket önvád, düh, harag.
E szép világban tiszta szívvel élnek,
ezért a lelkük súlytalan marad.

De mit tegyél, ha így szeretnél élni?
Mitől lesz tiszta a lelkiismeret?
Tanácsot vársz? Nem kell mellébeszélni!
Elmondom hát, jobb, ha megismered.

Ne menjen le egy nap se haragoddal,
– a léleknek csak a bűn tud ártani.
Hogy megbékélhess este önmagaddal,
meg kell tanulnod megbocsátani.

A megbocsátás nem jelent felejtést,
csak annyit teszel, hogy elengeded.
Hogy nem dédelgetsz haragot, vagy sértést,
mely álmodban is nyomja lelkedet.

Ha volt olyan, akit Te megbántottál,
Kérj gondolatban most bocsánatot.
Akkor egy jónak tűnő döntést hoztál,
s okoztál véle sérelmet, bánatot.

A dolgon ma már változtatni nem tudsz,
bármit teszel, – a Föld forog tovább.
Ám lélekben jobb ha ezen túl jutsz,
mint őrizvén, magadban tartanád.

És egyúttal bocsáss meg önmagadnak,
tisztítsd meg végre lelkiismereted!
Az álmok ettől majd békében hagynak,
kitölti lelked a béke, s szeretet.

Ha valaki a nap során megsértett,
próbálj meg neki megbocsátani.
A tőle telő legjobbat tette véled,
s nem tudott jobbat, mint téged bántani.

A dolgon ma már változtatni nem tud,
bármit is tenne, – a Föld forog tovább.
Talán már másképp “kötné meg az alkut”,
s talán kedvesebb napot hozna rád.

Bocsáss meg hát, ne őrizgesd a sértést,
harag ne dúlja ma éjjel lelkedet!
Tisztuljon meg, keresd az egyet értést,
Mert megbékélni csak ily módon lehet.

Mert boldogok a lélekben szegények,
nincs teher rajtuk, a lelkük súlytalan.
Lelküket adják át a tiszta fénynek,
szeretve élnek, s szeretnek gondtalan.

Na még egy kicsit a múltról, aztán elég belőlem.

Hogy utáltam ezeket a beállított műtermi fotókat! :-)

De most hogy előkerült olyan jó nézni és emlékezni! Keresztapám, aki apám helyett apám volt.

Aki gyerekkoromban vitt mindenhova, mutatott, tanított és bár sajnos nem mindennap lehettem vele de ettől 

független ő "nevelt."  Nagy szeretettel gondolok rá.

1959. :-)

Nevelő anyám aki igazából nagynéném volt! Apám testvére!

1949-töl ő nevelt. Neki akkor már volt egy 25 éves fia. Mivel apám 48-tol politikai fogolyként börtönben ült, úgy gondolta kötelessége a tesója gyermekét felnevelni akit az anyja levitt Kaposvárra a nagyszüleihez és semmivel nem törődve ott hagyott. Nos így kerültem hozzá és ő volt aki miután sokan látták bennem a tehetséget.( :-) mindent telerajzoltam ahol csak egy csepp hely adódott , és óvodás kori festményem 16 évvel később vissza köszönt rám egy iroda falán.) Mindent elkövetett hogy ne csak a sport legyen a fontos a számomra hanem a művészet. Ő tette lehetővé a számomra hogy az iskola befejezése után eldönthessem melyik úton haladok tovább.

Egy jó kis csapat!. :-) Mindig csak a sport! Hát van annál jobb? 

Csodálatos közösség volt!

1965

És még mindig a sport, de ez már valami más!

Igaz ez sem ma volt! :-D

1991.

Egy kis maradvány a múltból.

1987

Na öntsünk egy kicsit mert hogy ilyen is volt! :-)

Van amikor...

Komáromi János

 Van amikor...


Van amikor fáradt virágok
tövén ül meg a csend.
Lehullt szirmok számolják
a gyorsan elmúló éveket.

A vén idő némán megáll,
ha meghallja sóhajod,
hajad szálai között
kócos napsugár oldalog.

Van amikor sápadt fényből
sárga lángcsóva tör elő
és csillagokat rajzol
a földre: múlt, jelen és jövő.

A mindenséget egyetlen sima
kavicsként kezedbe foghatod,
de nem tudhatod soha
mit hoz majd a holnapod.

Van amikor zajos ünnepek dala
úrrá lesz a közönyön,
mindennapok fakó árnya
egy-egy napra elköszön.

Fényes hangok csillogása
hullámzik és körbefon,
mint gyermeket az anyja
ringat, átölel és ölbe von.

Van amikor csendes álom
kínzó vágyat rejteget,
néma sikoly repeszti szét
a legmagasabb hegyeket.

Az ifjúság, könnyű madár
múlt napokon átsuhan,
gyenge kézzel simogatnánk
itt tartanánk boldogan

Mi lennék?

Kányádi Sándor

Mi lennék?
   

Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.

Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.

Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.

Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.



Ne félj!
   

Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be. 

valaki jár a fák hegyén

Valaki jár a fák hegyén
   

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Kányádi Sándor
1994

Visszanyúlt értem...

 Kormányos Sándor 

Visszanyúlt értem...

Őrzöm csendjét egy régi percnek
mely visszanyúlt értem, ismerős
emlékszel ugye-mozdulattal
ölel míg suttog:Itt az ősz...

Akkor is ősz volt, hajnalonta
a vizek fölött már kék ködök
pipáztak, és a nádasokba
susogó bánat költözött.

De a pincékben már forrt a bor,
és anyám nyugtázta meddig ér
a bor nélküli napok csöndje:
Karácsonyig tán elkisér...

Számolta még: A borjú árát
tavaszra talán visszahozza
a csűr mögött az ingyen kaszált
kerekre rakott szénaboglya.

A süldőt pedig karácsonykor
levágjuk majd, és lesz szalonna,
kolbász, és ha a tyúkok tojnak
tojás is jut a jobb napokra.

A jó isten majdcsak megsegít!
fohászkodott, és mondogatta
a száz imából meghallgattat
száz s elér a csillagokba.

Bár ettől még voltak szűk napok
rozsdás reményű hosszú őszök
után szegényes telek jöttek,
vékonypénzű ismerősök...

Őrzöm csendjét egy délutánnak
mely visszanyúlt értem, és konok
emlékszel ugye-mozdulattal
ölelnek most a tegnapok...

A nő

Weöres Sándor

A nő

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese 

úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Barátság

Jékely Zoltán: Barátság

Most újra visz egy lüktető vonat,
a mozdonyvezető kezébe tettem sorsomat,
az alkonyat már nem talál e tornyos városon,
már egy kültelki temető fejfáit számolom,
majd a vashídról - csak egy pillanat -
villanni látom a fogott halat,
aztán rinocéroszi robogással
vágunk neki a vágánymenti sásnak -
De túl, ahol a várkert fái állanak,
lassít s oly csendesen halad a vad vonat,
mintha ismerné érzelmes szándékomat:
felidézni minden percét a tegnap-estnek,
hogy mindent mégegyszer számbavehessek.
Hol vagy, Barátom, lelkem drága társa?
Bár foghatnám meg szép márvány-kezed!
Jaj, útjaink elváltak egycsapásra,
az én útam sötétségbe vezet,
nem számítok már több találkozásra.
Látom az ösvényt, melyen kóricáltunk,
sávja felett a Nap órjás arany medál;
itt bölcs bánattal a Faustból citáltunk:
,,Szerelemre túl vén a vérem" - mára már
tegnapi jelenünk megnőtt s csodás mult.
Isten veled, öcsém s bátyám: Barátom,
mindenben több nálam, csak azzal kevesebb,
hogy én vagyok barátod. E világon
külön morzsoljuk már az éveket
s külön-külön hullunk el oktalan csatákon.
A pad mögött, hová nem lép többé a lábam,
hogy megnőtt két ottsemvolt kikerics!
Ott pompáznak sosem-látott lilában,
s úgy példázzák az őszt, hogy szinte giccs,
s hajlongnak, mint a rozmaring a balladában.
Az esteledő égről-e, a tóról -
fa-közbe hullt egy zöld felhő-cafat:
egy ismeretlen vijjogású kóbor
sirály - öles szárnnyal veri a lombokat,
s felém arany fejével egyre bókol.
Ki fejti meg különös gerjedelmét?
S hogy mért jelent meg zöld madár s lila virág?
Színek találkozását kik figyelték?
Ki érti a madár- s virág-szimbolikát?
Mert ma nekem minden oly furcsa jelkép.
Tegnap még nem volt itt madár,
s nem ringatózott az a kikerics se,
hogy lelkeinket gazdagítsa s bár
egy megrendült búcsúcsókra segítse.
Pedig mi szentebb két barát búcsúcsókjainál?
A barátság több, mint a szerelem,
nem szennyesíti szexuális ármány,
Hamlet s Horáció viszonya szebb nekem
a rómeók s júliák viszonyánál.
Isten veled, Horációm s egyszersmind Hamletem!
Mindezt a zöld sirállyal üzenem,
máris feléd lendült hulló-aranyú szárnnyal;
könny hályoga fogá be a szemem,
a nagy-útra menők zord köpenyege árnyal.
Vigyázz magadra s ne törődj velem.
     

Megállnék fölötte

 NEM FÉLTEM SOHA SEMMITŐL

Nem féltem soha semmitől, csak a
gyáva halál lohasztó cselvetéseitől.
Folyton itt ólálkodik most is körülöttem,
mint egykori besúgóim. Jön, megy, szimatol, vizslat,
rákönyököl egy falevélre, egy kapudúcra,
s onnan figyeli, hányszor lélegzem félpercenként.
Talán a három világhírű tenorista hangszálain is

ő futkorászik föl-alá, hogy szájukból
láng csapjon ki s emésszen meg engem mindenestől,
legyek a gyönyörködés
és a földöntúli szabadság martaléka.

Az ő zsákmánya lehetne bármi a földön:
a bazalt, a kő, a tenger sóhaja, az augusztusi éj
barokkos kupolája, göndör angyalkahaj, angyalkalábujj,
övé a Szahara minden homokszeme,
a lópokrócról világgá ugró szöcskék,
de láthatóan neki én kellek csak: a vérem, a húsom,
Ady rám hullott haja szála, amelyen úgy ülnek
sorban a szerelmek, évek és sötét planéták,
mint villanydróton a fecskék.

Tél jön megint. Mocsok és köd. Isten vidám szeme
büdös kukába hullik, szétrohadt paplanok
és szétázott platánlevelek közé.
Néhány pillanatig még látom, ahogy kihuny.

Megállnék fölötte, mint hátára esett szarvasbogár
teteme fölött, de máris odafurakszik mellém
a Nagy Jelenlévő, s a nyirkosság szolgájaként megérint.
Egész a csontomig nyomja ujját.
Álmodom talán? Megcsap a szél. Nem álmodom.

Csoóri Sándor

Ha kérdezik ki vagy

Weöres Sándor - Ha kérdezik ki vagy, ezt mondd

Egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szét ivódott -
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.
     

mi lánggal ég, ott parázs terem.

álmokon innen, álmokon túl



álmokon innen
túl a varázshegyen,
mi lánggal ég,
ott parázs terem.
komor, és szürke,
elhamvadó
cigarettafüst,
hangtalan szó.
álmokon innen
szédült világ,
tűzben álmodott
fantáziák,
elszálló szavak,
füstkarikák.
álmokon innen,
élet-szomjasan
kerestem,
nem találtam
benned
önmagam.
ölel a füst,
alvó parázs,
tűz volt régen,
most elhamvadás.
hamu és füst,
szerelmen túl,
halkul a szív,
lassan csendbe hull.
cigarettavég.
füstöl,és kialszik.
rég volt, de rég.
holnapra hamu lesz,
mi tűz volt,
elég.

Te és a világ

  

      Wass Albert

Te és a világ - Vágy és öröm

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész. Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt...
   
 

Önarckép

Rákos Sándor: Önarckép


Madárnak kellett volna lennem.
   és elröppennem
De kő vagyok, ólommal erezett.
   Ólomszárnyon lebegek.

A mézem is – darázsgyüjtötte méz.

Hiába intem magam bölcsességgel,
hogy legyen elég a pillanat terhe,
mikor egész multam s egész jövőm
hegyes szögekkel a szívembe verve.

Bátrabban élj! Félelmeidet győzd le!
Ilyen hős légy, ha nem lehetsz más!
Mert alig van biztosabb erőforrás,
mint a legyőzött félelem.

Meghajszolt állat, elbotlik a test,
az értelem kibúvókat keres,
de míg lendülne hajdan büszke szárnya,
belátja már, úgyis minden hiába.

A pokol tornácára vettetett,
helyük nem találó lelkek közé.
Bűn nélkül mondtak rá ítéletet.
Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék.

Vaskorban éltem. Éles pengék
hasogatták födetlen mellemet.
Bocsássatok meg, kik megöltetek –
ha bocsánatos bűn a bűntelenség!

A soha-meg-nem-alkuvás
dühét-gyönyörét
karszti bokrok
tőletek tanultam.

Elszántan, mivel minden perc utolsó,
papírlapnak feszül a homlokom –
így építem föl sorsomat soronként.

Az örökifjú, meztelen égbolt
borul az ember vágyai fölé.

Szívemet már megigazítsd,
félelmeimet elcsitítsd.
Partodon, melyet béke csöndje mos,
lehessek végre otthonos.

Változások ll.(A világ változik)

Napnyugta az egyik mozdony tetejéről.

Párhuzamosok - vagy mégse?

 Út a végtelenbe.

 Hajnali ébredés a Jurassic parkban - valami óriás bogár! :-D

De olyan cuki - nem bántott! :-D

 Na már nem olyan féloldalasan! :-)

 Hajnali csend! Jó hallani.:-)

 Jó látni hogy alakul.

Aranyosi Ervin
A világ változik

Az élet maga a változás,
nincs két egyforma nap.
Ettől lesz más, ettől csodás.
Világunk lábra kap.

Egyszer a Nap süt csendesen,
máskor meg fúj a szél.
Van, hogy a jövőt tervezem,
s van, hogy múltam mesél.

Az idő száll, a Föld forog,
az élet tovább szalad.
Érinti lelkem száz dolog.
Ki leáll, az elmarad.

Nyisd hát ki szíved ablakát,
engedd be azt, mi új!
Azért élsz itt, e földtekén,
hogy új álmot tanulj…