Mi vagyok?

 Vihar Béla: Szemközt a csillaggal

Mi vagyok? Röpke porszem,
suhanó pillanat.
Ez villant rám az éjből
a csillagok alatt.

Évmilliók lobogtak,
s köröskörül a csend
átszelte, hömpölyögve,
a Tért, a Végtelent.

Alázat szállt szívembe,
majd szóltam: csillagok,
egy lobbanás az égen,
s eltűnök, meghalok,

de parány emberlétem
mégis több és nagyobb:
én tudom, hogy ti vagytok,
s ti nem, hogy én vagyok.

BUÉK.

Minden kedves látogatómnak, olvasómnak....

 

Remény?

Farkas István

Remény?


Álmaimból átmentett
remény éltet még
fáradt napjaimban.
Ebbe kapaszkodom, próbálom
hinni, hogy minden úgy lesz:
a vágyak beteljesülnek.
De egyre nehezebb.
Fogy az idő, az erő, a hit.
Néma lemondás hajtja
le őszülő fejem,
s szívem döbbenti a visszatérő,
súlyos gondolat:

Vajon hány perc, hány nap,
míg minden szertefoszlik?

A csend érintése

 Hollósy Tóth Klára: A csend érintése

Ezüstös esti csendben
mélázik a lélek,
mikor a napi harc, a gond,
nyugalomra térnek.

Álmok kelnek hosszú útra,
társ: a hold gyenge fénye,
halk ölében ringat az est,
a Csend végtelensége.

 

Mindenkinek aki....

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves  olvasómnak!

 

Behunyt szemmel

 Berde Mária

Behunyt szemmel


Ó, mondd,
Ha későn, s ha őszi harmat,
Levelek hullása, daru távozása után,
Egyszer,
Egy kék hajnalra, arany délre, piros estre,
Vagy egyetlen órára csak - - -
S ha küszöbömre nem, hát ablakomba...
Hisz a világ akármi tág,
Nem végtelen,
S az élet kurta bár: morzsa belőle
Napok, hetek, esztendők asztaláról
A múltba vissza mégis elgurulhat -
Ha csókra nem, tán szóra sem,
Egy meglátásra bár -
Eljössz-e még, ó, mondd,
Véletlenül vagy csodamód:
Ahogy vannak álmok,
Melyeket kétszer is megálmodunk!

Téli este

Téli este

 

Az utak

Nadányi Zoltán
 Az utak

Az utak,
az utak,
az utak eddig mind hozzád tolultak.
A gyalogutak, kerti utak, utcák,
az országutak, mindahányan voltak,
hozzád siettek, hozzád bandukoltak.
Ha másfelé ment egy, az is feléd ment,
csak kerülőt tesz, az volt titkos terve.
Az utak úgy tódultak oda hozzád,
mint a folyók, patakok a tengerbe.
Az utak mind, mind egy ágba szakadtak,
a kerted alá folytak, ott bebúttak
és felfutottak a lépcsőn az utak
és odacsúsztak a lábad elé,
az ágyad elé, sorba, valamennyi.
A futószőnyeged akartak lenni.
De most az utak össze-vissza futnak,
a gyalogutak, kerti utak, utcák,
az országutak útjavesztett utak.
Most összegabalyodtak. Azt se tudják,
hogy hol keressenek. Nekivadultak.
Megbolondultak. Mint futóbolondok,
világgá futnak az utak, az utak.

Maradt még?

 Baranyi Ferenc
Maradt még?


Maradt még bennem valami,
ami szerethető?
Vagy lelkemnek jobbik felét
megette az idő,
és már csak az maradt,
mi kőkemény, rideg,
amit az idő sem bolond rágatlan enni meg?

Ha így van, nem büntethetem
magammal azt, aki
tűrhetőbb változatomat
sem könnyen bírta ki,
egén felhő miért legyen,
ki nap-féléje volt?
Tűzben a gyémánt szén leszen,
akármilyen csiszolt.

S versekkel tudhatok-e így
táplálni másokat?
Kipergett zsákomból - amit
adnék- a búzamag.
De esküszöm: miattatok
megkeresem, ha van
lelkemnek olyan szeglete,
mely még árnyéktalan.

Te és a világ

  

      Wass Albert

Te és a világ - Vágy és öröm

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész. Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt...
   
 

akkor se mondom

Garai Gábor: Bizalom

S ha százszor is becsapnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha éppen az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet. -

De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva megint betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül
/1964/

E levelet

 

      Reményik Sándor

Egy téli tölgylevélre

E levelet a hegytetőn találtam,
Hóban feküdt, az erdőhöz közel,
Fákról hullt gyémántporral beszitáltan.
Míg zöld volt, írni rá nem lehetett.
De hogy megbarnult, megkeményedett:
Az írás felcsillámlik rajta,
S tűnődvén, lelkem elsóhajtja:
Kellett a dér, a tél, a hóvihar,
S a zuzmara, a zordfényű palást,
Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.

Kolozsvár, 1922 Karácsony

Azt mondod

      Müller Péter

A tükrön átlépni

"Azt mondod, látod és azt mondod, érted.
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.
Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.
Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,
És a célokat mindig másoknak mutattad.
Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája
Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.
Te magad változz, hogy a titok örök fénye
Felragyogjon Benned és felébredjél végre.
Légy a csend mestere, bírd tudatod szóra,
     És a legmerészebb álmaid válnak valóra."