csak megszokásból

Ne várj...
hisz már csak egy folt vagyok
az esték köpenyén
s oly könnyedén
eldobható
nem mosható
már semmire sem való

csak megszokásból gyűjtött
fakó fonáldarab,
s ami megmarad,
már nem elég
egy új sálhoz,
amit az ember a nyakához
simít, ha fúj a szél.

Ne várj,
már messze költözött
a gyengéd pillanat,
ablakom alatt
csak a szél zihál...
s nem kiabál
az elképzelt mozdulat...

a fenyőfák ághegyére
harmatot szitál a hold
s ágyam jéglepedőjét
összegyűrik az
elvágtatott tegnapok...

Ruder Jana

  És csak úgy - de nem mellesleg!! :-)

A hét hónapos unokám

Mint már annyiszor.

Az ígéretekről.

Sokszor megígérnek az emberek egymásnak ezt-azt. Sőt, maguknak is tesznek fogadalmakat. Én is sokszor ígértem már meg olyasmit, amit nem tartottam be. Gyengeség. Abban a pillanatban valóban úgy gondoltam, hogy meg fogom tenni az illetőnek, amit kért. De aztán...  Utána is csak ígéret maradt.
Találkoztam egy hölggyel, aki az ígéretet szent dolognak tartotta. Ha ő megfogadott valamit, azt meg is csinálta.(vagy nem) Olyan volt, mint egy kisgyerek, akinek ha mondtak valamit, szentírásnak vette. Bár tudta azt is, hogy nem mindenki olyan, mint ő, emiatt nagyon rosszul esett neki bármilyen apróság, amit az illető nem tartott be. Holott megígérte.
Azóta én is próbálkozom azzal, hogy amit megígérek, azt be is tartom. Úgy gondolom, hogy jó úton járok e fogadalom megvalósításához.
Azonban eddig csak tettekről írtam:
- Megígérem, hogy holnap felhívlak.
- Megígérem, hogy rendet teszek a polcon.
- Megígérem, hogy veszek neked kiflit.

De mi a helyzet az érzelmekkel?
- Csak téged foglak szeretni egész hátralévő életemben.
- Mindig szeretni foglak.
- Sose hagylak cserben.
- Sosem felejtelek el, mindig szakítok rád időt...
- Sosem csaplak be.
Nos. Az én tapasztalatom, hogy minél többet hangoztatja ezt egy ember, annál kevésbé szavahihető
 Eddig elhittem ezeket a mondatokat, de most már tudom, hogy ezek csak a kimondott pillanatban érvényesek: abban a másodpercben tényleg el is hiszi az ember, amit sose/mindig/csak...
(magamat kivéve. Mert én még ma is hiszem - Én igen!)

Megint kaptam egy ígéretet. De tudom, hogy az is csak akkor és ott volt örök érvényű. Nem haragszom, tudomásul veszem, hogy az élet az ilyen. Bármi is történjen, sosem áll meg. És mindig új kalandokat tartogat akkor, amikor nem is számít rá az ember.
De én már nem számítok semmire.
Meg adtam magam a gondolatnak hogy biztos ennyit érdemlek.

......Amikor a szavak hallgatnak

Ágai Ágnes
...... ......Amikor a szavak hallgatnak



figyelj rám, amikor hallgatok,
amikor a szavak hallgatnak,
mint anyaméhben a magzat.
A csendben nincs hangalakja a zajnak,
de csend sosincs,
csak hallhatatlan zajgás,
szavak gömbölyödnek,
és készülődnek a születésre,
hiszen világra kell jönniük
szabályosan és rendeltetésszerűen.

A szavak élnek, lélegzenek,
hímszavak és nőszavak,
egymást kereső és kioltó szópárocskák,
ki egymás felé tapogató szókacsok
vagy már-már alaktalan szópárlatok,
a rezgés, a mozgás muzsikája.
A valóság szóvá keményített csontozata,
a kimondás gyötrelme és beteljesülése.

Amikor a szavak hallgatnak,
amikor a mondható mondhatatlan,
amikor ajkam zárt, feszes vonal,
akkor figyelj rám - baj van.    

 

Mikor lent jársz a téren

Aranyosi Ervin

 
  Mikor lent jársz a téren



Mikor lent jársz a téren,
nézd a gyerekek arcát.
Homokvárat, ha épít,
egyik sem vívja harcát.
Alkotás örömétől
szellemül át a lélek.
A gyerekek, ha tehetnék,
csak jót teremtenének.

Mikor lent jársz a téren,
tekints pár idős arcra.
A bölcs öreg szemekben,
nem találsz dühre, harcra.
Az élet viharán túl,
lenyugszik már az ember,
s látni tudja a szépet,
miért harcolni nem kell.

Mikor lent jársz a téren,
legyél hát gyermek újra,
kíváncsiságod győzzön,
s vágyjál a szépre, s újra.
Az élet bölcsessége,
legyen már meg szívedben.
Mikor lent jársz a téren,
hagyd, hogy a szív vezessen....

 

Öröm

GARAI GÁBOR: ÖRÖM

Mi élteti a fecskét fent az égben,
halat a vízben, és a pávaszem-
pillangót, ahogy nyitja-csukja szárnyát;
a gyereket, ha fut, s merő vidámság?
Mindent, mi mozog, mindent az öröm?

S mi nem mozog, az őrtálló fenyőfát,
a pengő füvet, barnálló borostyánt,
mert hát az is terjeng valamiképpen,
azt se élteti más, csak az öröm?

Nézek egy gerlepárt, sárga kavicsban
szemelgetik a semmi-örömöt,
s magukat holtnak tettető kicsiny, zöld-
bogarakat a hullott lomb között.

Magam, csak én - föl nem adva a harcot -
élek örömtelen és küszködöm!?
Szó sincs rólam, nem vagyok fecske, hal - s hogy
tanú lehettem, azt is köszönöm.

Nem tudom

Nem tudom neked adni a napot

Nem tudom neked adni a napot, 
De tudok adni egy pillanatot, 
Mikor megállíthatod a rohanó időt, 
Kiszakítva belőle minden erőt. 
Nem tudom a napot neked adni, 
Sugarával meleget árasztani, 
De elküldöm neked szívem melegét, 
Áldásként küldöm, legyen a tiéd. 
Nem tudom a napot adni neked, 
De adom a szeretetemet, 
Ha fontos neked, kezedbe veheted, 
Ha megérintett, magaddal viheted. 
A napot neked adni nem tudom, 
Hiszen nincs is saját napom, 
De van egy kis lángom, csak neked, 
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet. 

Van öröm, amely

 

Elveszíthetetlen öröm


Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröm van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békítő kezet,
mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.

Bodás János

Önarckép

Rákos Sándor: Önarckép


Madárnak kellett volna lennem.
   és elröppennem
De kő vagyok, ólommal erezett.
   Ólomszárnyon lebegek.

A mézem is – darázsgyüjtötte méz.

Hiába intem magam bölcsességgel,
hogy legyen elég a pillanat terhe,
mikor egész multam s egész jövőm
hegyes szögekkel a szívembe verve.

Bátrabban élj! Félelmeidet győzd le!
Ilyen hős légy, ha nem lehetsz más!
Mert alig van biztosabb erőforrás,
mint a legyőzött félelem.

Meghajszolt állat, elbotlik a test,
az értelem kibúvókat keres,
de míg lendülne hajdan büszke szárnya,
belátja már, úgyis minden hiába.

A pokol tornácára vettetett,
helyük nem találó lelkek közé.
Bűn nélkül mondtak rá ítéletet.
Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék.

Vaskorban éltem. Éles pengék
hasogatták födetlen mellemet.
Bocsássatok meg, kik megöltetek –
ha bocsánatos bűn a bűntelenség!

A soha-meg-nem-alkuvás
dühét-gyönyörét
karszti bokrok
tőletek tanultam.

Elszántan, mivel minden perc utolsó,
papírlapnak feszül a homlokom –
így építem föl sorsomat soronként.

Az örökifjú, meztelen égbolt
borul az ember vágyai fölé.

Szívemet már megigazítsd,
félelmeimet elcsitítsd.
Partodon, melyet béke csöndje mos,
lehessek végre otthonos.

Gondolkodj másképp,

Sose késő 

  
 Gondolkodj másképp, van miért,
- te rajtad múlik életed.
Benned is ott van a magva rég.
Csak rajtad áll, hogy élteted,
locsolgatod, hited vizével,
s ápolja néhány gondolat,
vagy száraz valóságot képzel,
s elzárja fénytől “bölcs” agyad.

Ha szíved mélyén őrzöd vágyad,
hagyd hatni az érzelmeket!
Csitítsd le elméd, mi onnan árad
elnyomja mélyen lelkedet.
Pedig a lélek a teremtő.
A hit, a víz mely szomjat olt.
A mag a vágy, mely sose meddő,
s remény a fény, mely felkarolt.

Ha belegondolsz és végig nézed,
Mindened megvan, ami kell.
Hunyd be szemed, s álmodj merészet,
s építs egy szebb világot fel.

Aranyosi Ervin