"Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz....

"Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz, és senki sem veszi észre. A Nap is minden reggel csodálatos előadást tart, pedig a közönség nagy része alszik."

 Hamarosan az éves ötvös találkozó! Mikor erre gondolok és nosztalgiázom, annyi szépség jut eszembe.

Ha bele gondolok milyen csodás ifjú korom volt. Hiszen egyszerre sportolhattam és dolgozhattam olyan helyen mint a Ferencváros és az Állami pénzverde. Csodálatos évek voltak. :-)

 Nem sokan vagyunk már akik elmondhatják magukról hogy, ezeket a szépségeket elkészíthették!

 És még kevesebben akik ismerhették őt és akinek úgy volt a mestere ahogy nekem!

"Keri fater"! Már az égiek közül nézi hova lett ez a szakma.

Az egyik kedvenc munkája neki és nekem. Egy csokoládés kanna. 

A szakma minden csínja-bínja,  és szépsége fellelhető (volt) ebben is.

Ha majd...

Ha majd pattan a zár


Üvegfalak mögött látom
közös múltunk darabkáit.
Ott vagy most túloldalt,
tömör tölgyfaajtón át
hallom a régi dalt.
Acéllakat biztos zárja
tartja fogva
a rohanó időt.
Ha majd pattan a zár,
elfutni már
talán nem lesz erőd...
ha akarsz, most léphetsz.
Ne nézz, ne nézz vissza,
most még menekülhetsz!
Ha mégsem, vége nem lesz
és újra szelídülhetsz
hozzám, nekem - és kész...
nyugalmunknak hirtelen
ismét nyoma vész.

Jószay Magdolna

...És minden...

Juhász Gyula
Az élet szonettje

...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rám kacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.

És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed

S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Alakos játék...

Száz hűségű hűség

Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó bölcse újból és megint
Állok süppedten szókimondó bajban.
Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,
Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.

Ki száz alakban százszor volt szabad
S minden arcához öltött más mezet,
Éljen és csaljon titokba-veszetten,
Mert bárki másnál több és gazdagabb,
Mert csak a koldus egy és leplezetlen.

Ragyogjatok meg tévesztő szemek,
Édes, hazug méz, pergő, szép szavak
Csorogjatok tarkán, számítva, bátran.
Mindenki másnak, mindig más legyek,
Változón szabad, gyűrűtlen, arátlan.

Én szavaimmal csaljam meg magam,
Mely voltom gondján törjem víg fejem
És száz alakkal száz vitába törjön
Lelkem, valóm, e dús alaktalan,
Száz hűségű s egyetlen hű a földön.

Ady Endre

Tudod, egy idő után,

 jó lenne csendben, békében félrevonulni,


Tudod, egy idő után,
ha az ember már elvégezte
a feladatát,
jó lenne csendben,
békében félrevonulni,
öreg tóvá változni,
csak úgy lenni,
örülni,
mikor fürdőzők jönnek,
oda csak azok jönnének,
akik szeretik,
csak azok jönnének,
akik fürödni akarnak
a vizében,
akik a ő vizét szomjazzák,
nem megszokásból,
nem kötelességből,
nem illendőségből,
addig maradnának,
ameddig jó nekik,
addig jó a tónak is,
amíg jó a fürdőzőknek
azután mikor elég volt,
elfáradtak a lubickolók,
elfáradt az öreg tó,
a fürdőzők,
a viszontlátásig
szépen hazamennének,
talán egyszer Te is jönnél,
egy fa mögül figyelnél,
megvárnád,
míg a ricsajozók elindulnak,
ha megkeresnél,
hűs vizemmel szelíden
körülölelnélek,
elmesélnéd nekem,
mi történt a nagyvilágban,
én pedig,
hogy mi az én kisvilágomban,
maradnál, míg akarnál,
s ha már mennél,
búcsúznál
lehet, kevesen jönnének,
de többen nem is hiányoznának,
csak akik örömmel jönnének.

.kaktusz

Egy baleset kapcsán....

Mit tesz egy...

Durrdefekt!

Szerencse hogy az útjába került két oszlopot "csak" súrolta előbb a bal aztán a jobb oldalán!

:-(

Hát erről ennyit!

Máshol..

Ünnep volt ez a nap. Nálunk szinte semmi!

Így megy ez ahol rossz kezekben van egy kisvasút!

Ahol fontosabb a "saját" mint a másé amely amúgy simán ezerszer szebb és jobb mint a másik amelyikből kiloptak-nak mindent amit csak lehetett.

rohadtul kíváncsi vagyok meddig megy még ez így felénk!  

Nem véletlen zörögtem én már régóta az üzemeltetésért és az önkormányzat teszetosza tehetetlenségéért.

És ezek csak apróságok! Nem részletezem most, majd talán...

Nem mintha máshol nem lennének nehézségek! 

Talán még az is úgy működik máshol is mint nálunk hogy minél több állami pénzhez jussunk hogy legyen mit zsebre tenni, mert nálunk ez valahogy így működik évek óta!!

Azt mondják majd talán ez évben! Hehe...hiszem ha látom. :-(

A képek a Zsuzsi kisvasúton készültek. 

A miéinkről majd ha látom hogy valami változás lesz. 

Türelmes vagyok? Fene tudja.

Tudom,

sokaknak nem szívügye a kisvasút! Talán még valahol meg is értem őket! 

De ha egyszer igény van rá! Jó lenne ha nem mindenki a pénzt látná benne.

Tudom azt is hogy sokan máshová tennék azt a temérdek állami pénzt! 

Ezt is megértem, sőt!

na de gyönyörködjünk a Zsuzsi kisvasútban... :-)

Színek és ...

Évek, évszakok, egymásba göngyölődő napok számlálatlan serege! Milyen keveset jelent így a távolság szitaszövetén át az idő szorgos mértéke, a kalendáriumi változások, és hogy hányszor reggeledett és alkonyodott a nap felettünk, hányszor váltott a természet, és tért vissza a holdújulás, vízár, hó, eső s az évszak virágai és gyümölcsei! A mi emberéltünk más osztódással igazodik, és a sorsunk - mint valami mappán - kényére kirajzolja a gránicokat. Ha elgondolom, hogy a második házasságomtól számítva mostanig mennyi idő telt; bizony majd a fél életem. De így egészben néha oly egyszövésűnek tetszik ez a nagy halom esztendő; szinte elcsudálkozom; hát annyi tömérdek nap minden reggelén külön felkészültem az életre, öltöztem, beszéltem, gondoskodtam és küszködtem, és annyi éven át mindannyiszor mondtam néha nyüzsgő bajokból, gondokból eszmélve egy-egy pillanatra: "Bizony, hull a levél, hidegedik! Nemsokára fűtünk!" Vagy sóhajtottam nehéz közönnyel az égre: "Haj, esős nyár van! Tavaly szebben nyílt a leander!" Vagy ezt: "Itt van megint a karácsony; ez is, az is kellene!"... Összemosódó, nehéz és szívós, elsötétült színű szövete az időnek, egy hosszú, hanyatló, tompán nehezülő életszakasz; de mennyi alattomos, keserves küzdésekkel, mennyi buta, említeni is bajos, regényetlen, senyvesztő és lekoptató nyomorúságok csatározásaival átlyuggatott, szétrongyolt! Megőröltek, elnyűttek engem az évek! De vajon finom és csinos, halk és szépen nyugodalmas életben nem öregedtem volna-e meg szintúgy? Ott volnék, ahol vagyok! Most már nem is tűnődöm rajta, hogy hol hibáztam el. Tán mindenkinek az élete a természete szerint fejlődik; vagy a lénye alakul hozzá a körülményeihez. Én már el nem tudom képzelni önmagamat másféle múlttal és jelennel, mint ami így a részemmé vált, ilyenné formált.

Kaffka Margit

Tanulnom kellene...

Kovács Daniela Tanulnom kellene...


Tanulnom kellene a tiszavirágtól,
mily illanó az élet szépsége,
a pillanatnak élni ezentúl,
és kézen fogva lépni közös révbe.

Tanulnom kellene, mit mesél a szél,
érteni a szavát a hajnali csendnek,
ó mily kín a vágy, annak, aki él,
mélyében szüntelen álmok rezegnek.

Tanulnom kellene a ragyogó Naptól,
hogy meg kell halnom, hogy újjászülessek,
s ha álmaim porán a szerelem lángol,
izzó hamvaiból erőt merítsek.

Tanulnom kellene a Hold szépségétől,
hogy van titok, mit senkivel sem osztok,
s hogy nem leszek már sosem egyedül
még akkor sem, ha magam maradok.

Köszöntő. :-)

Minden kedves hölgy olvasómnak ismerősömnek boldog nőnapot kívánok sok szeretettel!

Nem kell az...

Wass Albert:Enyém az álmok mesepalotája

Nem kell az arany,nem kell a gyémánt,
enyém az álmok minden kincse:
csak legyen a két kezem akire hintse.

Nem kell a fénylő,a pezsgő ,a pompa,
a kihűlő mámor :
enyém a szívek dobogó gondja,
enyém minden kis vágysikátor,
enyémek az elröppent sóhajok,
csókok,amik még alig-alig élnek
enyém,enyém minden virág,
minden virág és minden ének.

Enyém az álmok mesepalotája,
enyém a tavasz csoda -zenéje,
amit szívembe belemuzsikál...
s mégis. . .
mégis valami kéne. . .
valami kéne: kedves, a szád

Vass Albert: TAVASZ-VÁRÁS

Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett,
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna-dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
ugye testvér, megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
   

Furcsa,....

...... ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
(Wass Albert)    
 

Mert az Igazi ...

      Wass Albert sorai úgy érzem megmutatják a lényeget:
Az Igazit keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt...
Most már az Igazat keresem...
Mert az Igazi szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az Igaz odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz... Az Igazi megcsókolja a kezed, az Igaz megfogja... Az Igazi álmodik veled, az Igaz virraszt melletted...
Az Igaziba belehalsz, az Igaz meghal érted, ha kell...
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek...


: Az Igazit keresed?

Mi emberek, szeretünk idealizálni. Vannak akik útjuk során megfáradnak, kiégnek a csalódások miatt, míg mások lankadatlanul hiszik a jót. Azt, hogy az élet szép. Nem is tudjuk milyen isteni kegyelem az, ha bizakodó tud maradni valaki élete alkonyán is! Nem szívja ki belőle a világ a derűlátást egy életöltő alatt sem. Ismerek ilyen embereket, nem is egyet. És tudom, hogy én is ilyen leszek, mert pontosan ugyanannyi energiát emészt fel pozitívan látni a világot és benne magamat, mint negatívan. Csak az eredmény lesz egészen más...
A szerelem is egy ilyen kérdés. Némelyek megfáradnak, míg mások az utolsó percig keresik a másik felüket. Egy bizonyos ponton megértik, hogy nem létezik IGAZI, nincs nagy Ő, de vannak többen, akikből lehetne - sok lemondás árán -. Már nem idealizálnak, csak beleereszkednek a saját történetükbe. Kíváncsiak maradnak az élet adta lehetőségekre. Játszanak...
Arra biztatnálak, hogy te is emlékezz a nehéz pillanatokban: játszani jöttél a földre... JÁTSZANI...