2016. december 10., szombat

hm...





 Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el.



 

Az élet nagy pillanatait nem feltétlen megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket... Kezünkben az irányítás. Legyen is! De ne feledjük, hogy bármikor megeshet, hogy kilépünk otthonról, és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ijesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogas kerekei, hogy te végül pontosan akkor, pontosan ott legyél, ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben.



Én képtelen vagyok ilyen jól megfogalmazni a gondolataimat erről a témáról. Már csak azért is mert az elmúlt két hónap alatt annyi minden változott körülöttem hogy szinte hihetetlen.
Elmentem egy Esztergomi céghez dolgozni. kicsit fura volt az ott dolgozók számára hogy egy lépésre a hetvenedik évemhez ilyen lépésre szántam magam. Kár hogy ilyen lehetőségem nem volt azokban az időkben amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá! Na de ez volt akkor és ez van most!
Szóval sokak meglepetésére elfoglaltam az új állásom. És elmondom hogy egy percre sem bántam meg hogy otthagytam a lovas farmot. (Az állatokat sajnáltam de az amit néha én ott alakítottam...  hatvan köbméter fa kitermelése beszállítása az erdőből és aztán összevágni é berakni a tárolóba!  Éreztem ez már nem nekem való! Már csak a becsület tartott hogy elvégezzem ezt a munkát is.)

Tény hogy néha kicsi robotnak éreztem magam az új helyemen, de ahogy telt az idő úgy hagyott el ez a gondolat. Sokat változtatott a dolgon az is hogy már pár hete sok időmet teszteléssel töltöm.
És remekül érzem magam ebben a közösségben.
Bár még néha ha rákérdeznek, előjön a gondolat hogy milyen jó lenne újra szobrokat készíteni de már pillanatok alatt elhessegetem a gondolataim és a holnapra gondolok.
Tegnap például amikor a fizumat felvettem annyira jó érzés volt hogy semmi hiány érzetem nem volt és jól eső érzéssel nyúltam a tasakba.
Jó érzés hogy azt kapod amit vársz!
Nem így a nyugdíjamnál amikor felveszem a postán és arra gondolok 50 év munka után  annyit sem kapok amennyiből ha szegényesen de megéljek.
És felcsillant a remény hogy egyszer csak kikeveredek ebből a múlt által rám hagyott szarságból. 
Persze akadnak dolgok amik még mindig nyomják a lelkem de majd el múlik az is egyszer.
Most csak az jár az eszemben hogy az egyik gyermekemnek sikerül megalapozni a jövőjét.
A másik meg egyenlőre mellettem állja a sarat és vár a következő lépésére.
Szóval egy dolgot kivéve  remekül érzem magam és piszkosul örülök a jelenlegi helyzetemnek. 

Persze még nem fenékig tejföl...de már de már kóstolgatom. :-)

Vannak dolgok amik fájnak, de örülök hogy nem tettem senki nyakába a nyűgjeimet és magam oldom meg.







2016. december 8., csütörtök

Na most akkor mi is...






Dsida Jenő: Megbocsátod-é ?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszínkék szemedbe?

Nap vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?

Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rám tipró bokádat?

Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?