Megint úgy hozta a ....

Megint úgy hozta a sors hogy történik velem valami és ilyenkor úgy érzem le kell írnom. Pedig már nagyon ott voltam hogy szép csendben kivonulok a blogos világból.
és most mégis itt vagyok és írom.

A tegnapi napom is úgy kezdődött a farmon mint a többi napon. Belépek a kapun és már hallom a lovak reklamálnak. Mintha csak karórájuk lenne vagy rálátnának a közeli templom toronyórájára!
Pedig nem: hallják ahogy megérkezem vagy van aki már az úton látja hogy jövök.

Ilyenkor aztán szép sorban végig járom a karámokat és viszem a finom szénát nekik. Vagy épp zabszalmát.
Ilyenkor egy darabig mindegyik helyen elidőzöm mert valakinek rendet kell tartani közöttük. Mert megy ám a bruszt rendesen. Van olyan aki bizony azt hiszi minden szál szem az övé! Na néha kénytelen vagyok tudatosítani bennük hogy nem úgy van ám az.
Majd 10 méter hosszú a vályú de a nyolc lónak is kevés olykor.
Aztán itt van két nekem új vendég ló!
Csuda jó fejek!

                                                                         Margit és Vital

Két csoda szép és jól (rosszul) nevelt kanca.  Vital jóvoltából ma kihúzták nálam a gyufát! Naponta könnyedén hozom viszem őket a karám és a boksz között.
Újabban Vital nehezen viseli amikor Margitot beviszem a karámból, mert hogy itt együtt vannak. A bokszban meg külön.
Ma délután kinyitottam a karám ajtót mindkét lovat hátrébb parancsolva. Már emeltem a kötőféket Margit fejéhez amikor Vitál elég rendesen oda harapott Margit farához! Piff! :-( Na több sem kellett Margitnak aki az 5 mázsájával felém ugrott. Még jó hogy van némi tapasztalatom a lovak terén. Félre léptem, Margitom meg mint a szél kiszáguldott a karámból a telepre. Mondanom se kell mondtam a magamét amiért én is béna voltam. A ló csak tette amit ilyenkor tehet. Vitalt vissza zártam a karámba és én meg naivan megindultam Margitot megfékezni és be vinni a bokszba.
No néhány sikertelen kísérlet után felhagytam a próbálkozásokkal. Nagy bajt nem tud csinálni mert a mének külön karámban vannak. Ő meg had szaladgáljon addig kedvére és a mének kedvére. :-)
Fogtam Vitalt és be vittem a bokszába. Naivan azt hittem hogy Margit majd szó nélkül jön utánunk hiszen ők ketten annyira összeszoktak hogy egyik  (rossz nevelés) a másik nélkül nem bír meglenni.
Azért én se ma jöttem a falvédőről. határozott hangon sikerült beterelnem őt a karámba majd vezető szárra kötve át vittem a bokszába.
Nem kis harc volt és bizony ezek a hatalmas lovak nagyon félelmetesek is tudnak lenni. Független attól hogy amúgy imádni valók és jóindulatú lovak.

 Kis kíváncsi.

Én jó kislány vagyok.

 

És a tegnapi történet.

Reggelente a lámáknak csak darált takarmányt viszek. Mint mindig, ez tegnap is így volt!

Máskor mindig ott tolonganak a karám sarkánál amerről jövök. Tegnap megyek és lámák sehol.

Egy szét szórt szalma bála körül azonban nagy ácsorgás és valamit néznek. Persze ahogy beléptem a karámba a vödörrel a kezembe azonnal felém indultak és így azonnal láttam hogy fennforgás van készülőben.

gyorsan a vályúba szórtam a darát és siettem a helyszínre.

Hát a döbbenettől szóhoz se jutottam. Mert abban a pillanatban szülte meg a kiscsikót a kanca.

Hát azt sem tudtam mit csináljak mentem is meg nem is a gépemért de végül úgy gondoltam lemaradok a csodáról!  Így aztán végig néztem ahogy lassan talpra segítette a kiscsikót az anyja.

 Hurrá megjöttem!

 Két három órával a születés után már állok kérem szépen. Ugye milyen ügyi vagyok? :-)

 Az én gyerekem!

 Anyukám nagyon vigyáz rám.

                                                                      Husss! - és már szaladok!

Na nézzük csak milyen is ez a világ itt!

:-)

A láma a dél-amerikai tevefélék négy faja közül a legismertebb. Természetes környezetében Dél-Amerika bokros, füves területein, Peru déli részétől Bolívia nyugati feléig terjedt el, illetve Argentína északnyugati részétől Chile északkeleti feléig. A Dél-Amerikában élő lámák számát 3,7 millióra becsülik. Kizárólag háziasított egyedek élnek itt, az emberek teherhordásra használják őket, bár a technika térhódításával ez a szerepük lecsökkent, és inkább húsukért, gyapjukért tartják őket.

Az állatok sokféleképpen fejezhetik ki a nemtetszésüket. Van, amelyik morog, van, amelyik támad, van, amelyik inkább gyorsan elhúzza a csíkot. A Dél-Amerikában élő lámák azonban más taktikát választanak: leköpik ellenfelület.

Én eddig még megúsztam! :-D

A lovak nem hazudnak. Ők aztán nem rejtik véka alá érzéseiket, minden ízükben őszinte lények. Ha félnek, tétováznak, behódolnak, megvadulnak vagy éppen nyugodtak és magabiztosak - higgyék el, mindeme érzéseket átélik, és persze jóval többet is.

Chris Irwin

Mert a nyár...

...én voltam.

 Wass Albert :: A nyár ment át az erdőn...


Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.
Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
"A Nyár! A Nyár! A Nyár!"
A nyár megállt,
és felemelte halkan a fejét.
Szomorúan a fákra nézett,
megtörölte két könnyes szemét
és ment tovább.
A bükkök ajkán elhalt a beszéd.
Szél megtorpant. Madár elhallgatott.
Csak a patak szíve zakatolt
nyugtalanul, rémülve, akadozva.
A nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt:
a néma erdő döbbent katonái
tisztelegve álltak sorfalat.

Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
S ha nem képes erre - bármilyen fájdalmas is -, tudd, hogy az elsősorban az ő tragédiája.
A nem szeretésnél sivárabb, szegényebb és sötétebb állapot nincs.
Mások lelkébe belebújni azt jelenti, hogy az ember a bal szemével tisztán látja a másik hibáját, a jobb szemével megbocsátja őket - és szívének középpontjával szereti.
És ez a középpont a lényeg, mert ez a legerősebb, s csakis ezzel, és ezen keresztül tudsz bárkibe is behatolni. ...
Persze ennek az az ára, hogy lelkileg te is meztelen légy.
Csak az fogad be bennünket, akit mi is befogadunk.
S hol is kezdődhetne máshol egy ember megnyitása, mint ott, hogy mi magunk megnyílunk előtte.
Kígyó-énünk előítéleteit, gátlásait, de főleg önvédelmi trükkjeit le kell vetnünk magunkról.
Ez a legnehezebb, mert bizonyos értelemben védtelenné válunk.
Nem mondom, hogy ez veszélytelen - párbajban nem lőni, hanem letenni a fegyvert -, de minden szeretet kockázattal jár.

De! -

Magamról tudom hogy naponta szívesen olvasok írásokat melyek a természetről és az ott történő eseményekről kalandokról szólnak. De most a reggeli híradásokban  megdöbbenve olvastam és hallottam hogy tanfolyamokat szerveznek a migránsoknak hogyan viselkedjenek a nőkkel szemben itt a mi világunkban.
Ennyire sötéteknek tartjuk ezeket az embereket (na jó, azok! Tudom!) hogy ne lennének tisztában ezekkel a dolgokkal. Dehogy is nem! - nagyon is tisztában vannak vele! Hiszen azért viseltetnek ők "másképpen!"
Nevetséges amit a nyugati országok tesznek hogy naivan azt képzelik, "ezeket" az embereket lehet integrálni!
Na igen a normálisabbját lehet!?

 Én senkit nem akarok megtéríteni! De basszus! - ne hogy már mások megakarjanak erőszakolni és fenyegetettségben tartani mert szent meggyőződésük az ő véleményük. Én elfogadom hogy ő otthon a hazájában hogyan él.Tegye! az ő dolga! De ha én vagy más oda menne hozzájuk (ismerek ilyen embert!) és az nem tartaná be az ő szabályaikat azt simán lelövik vagy elvágják a nyakát!
Na de ez csak egy kis apró zizzenet amit én itt most leírtam mert igazából nem erről akartam beszélni, mert tudom én és még sokan mások kevesek vagyunk ahhoz hogy ezen változtatni lehessen.

na de szóljon az írás arról  amiről szólni akartam :-)
Mindig szerettem dolgozni. imádtam mindhárom munka helyemet és a mai napig is jó szívvel gondolok rájuk.
    De! -
Nem nevetséges hogy az embernek még közel a hetvenhez is dolgoznia kell hogy ne ismét a pálya kezdő gyerekeimen csattanjon ismét az ostor! Ahelyett hogy élném a nyugodt nyugdíjas éveim.
Na de ez is csak amolyan apró "zizzenet" mert belehalnék ha nem dolgozhatnék. Bár tény jobban szeretnék bármelyik másik "szakmámban" dolgozni, mint megszakadni fizikailag egy olyan munkába amelyet isten lássa lelkemet nem sok korombeli csinál ma már.
De munka ez is! Feladat amit meg csinálok mert most ez van.

 Még odébb a negyvenedik köbméter! :-D

Így jár aki nem figyel és már dolgozik is - és még össze is koszolja magát! :-D

Itt még szinte üres, de - Hamarosan tele lesz a tároló! 

 Lehet ezt nem örömmel csinálni miközben ilyen szemlélőim vannak! :-D

 Csoda szép ugye?

 Egy tünemény Haflingi kis ló!

 

                               És a többi szemlélődő :-) Mindig akad pár perc a haverkodásra! :-)

Ahhoz képest hogy..

            .. mára munka volt be tervezve...

         Kezdődött azzal hogy hajnalban elolvastam Pipulka magával ragadó blogbejegyzését melynek (úgy látszik) nagyon a hatása alá kerültem.    Munkába induláshoz készültem de előtte átugrottam a boltba ahol aztán megpecsételődött a sorsom.  Addig bénáztam   (miközben egy kérdésre felelve hogy dolgozni megyek) mígnem előbb leejtettem a kiflimet, majd szanaszéjjel szórtam néhány száz forint aprómat. Mire az eladó fiatalember meg szólalt! Azt hiszem jobban jársz ha ma nem dolgozni mész! - hmm.  Milyen igazad van, feleltem. És ahogy kilépve a boltból megláttam a szikrázó szépségében ébredő napot, - döntöttem.
Ma kirándulni megyek.
Mire haza értem a boltból (mert olyan francos messze van, kábé 70 méter) már egyértelmű volt az elhatározás. Nagyobbik gyerekem épp készülődött hogy megy valahová. Kérdésére hogy, megyek dolgozni azt feleltem nem, de te ha már indulóban vagy, elvihetnél az első gázlóig. Látván hogy Pipulkáéknál mekkora a patak, gondoltam úgy sem tudunk tovább menni. Onnan már csak egy ugrás..... :-)
Gyerekem kiment levakarta a ráfagyott jégtől a kocsi ablakait, majd elindultunk. Legnagyobb meglepetésemre a gázlónál egy szemernyi víz. Gyerekem meg mintha nem is erről beszéltünk volna, át a gázlón és irány Ércbánya! Mintha tudta volna mekkora örömöt okozott hiszen ez egy 4 km hosszú rafináltan emelkedő út. Ráadásul régen az én fámon kívül számomra amolyan közömbös út volt mert ez magán erdő mindkét oldalon. Egészen az erdészet határát jelentő sorompóig. Onnan meg már jön Ércbánya az "én birodalmam".
Nos itt Katalin forráson kívül már semmi nem a régi!  :-(

 A régi erdészházat körbe kerítették és birkákat tartanak ott. Hát erről ennyit!

Így aztán gyorsan tovább indultam Bányapuszta felé.

                            Egy új (régi) szóró hely. Jó volt látni hogy nem kevés mozgás van rajta

  Ezek a bükkök ha mesélni tudnának! :-)

Vaskapu. Ne kérdezzétek miért ez a neve. Már ez sem a régi. Feljáró a Templom bércre és a Tólakhoz.

Valamikor úgy 15 évvel ezelőtt itt fedeztem fel az átázott talajon a Hiúz nyomait! Számomra fantasztikus felfedezés volt! Csak jóval később kaptam megerősítést hogy az bizony egy Hiúz nyomai voltak!

Ma itt teljesen tarra vágott erdő fogadja az erdő járót. És hol van már az a csoda szép hatalmas vadetető? 

Hm.. Kinek volt útjában?

 És ez már a "Szentély" bejárata

 Az utolsó néhány méter..

 

 És íme a hely! Csak halkan jegyzem a táblát én készítettem.

 Bizony torok szorító látni azt a helyet ahol annyi évet töltött az ember sok csodálatos kalandot átélve.

Köszönet Bánya puszta grófjának! :-)

 Az itt átélt kalandjaimról talán majd egyszer.. :-)

 És az a bizonyos Jóska kúti leskosár! megannyi szép emlék helye. Szomorúan láttam hogy már ez sem a régi! Valamikor ilyenkor szinte feketéllett az avarban az arra váltó vadaktól a föld.

 

A váci út felől vissza tekintve a házra és a hátul a szikrázó nap által simogatott Pogányok teteje.

És aztán itt jött az hogy bosszankodni kezdtem. Mert hogy a gépem aksija lemerült! :-( Még felballagtam 

Bánya tetőre a Váci útra. Aztán elmerengtem azon hogy milyen jó is volt egyszer erre járni a blogos barátokkal, Pipulkával,  Katicivel és Tiborral. :-)  hej de régen volt! 

Aztán gondolataimba merülve elindultam hazafelé.

 És íme amit soha nem hagyok ki hogy egy pár pillanatot és egy meghajlást ne tegyek ezelőtt a matuzsálem előtt amely távolról úgy néz ki mint egy út szélén táncoló , a másik képen mint egy ásítozó jó öreg erdei manó! :-)

Szép nap volt! Köszönet érte Pipulkának! :-)

 

Késő van, aludj,

William Blake

Órült dal



A zord szél zúg,


Diderget a fagy.

Késő van, aludj,

Hagyd a kínokat.

A csúcsot Keleten

Hajnal festi be fenn

S a friss madársereg

Már füttyöget.



Fény-borított

Ég boltja alá

Megszomorított

Dalom nyögve száll:

Az éj fülébe cseng,

Sír tőle a nap;

A vad szél őrjöngve tombol

S a vihar szárnyra kap.



Mint szörny, kit rejt a felleg:

Üvölt kínom.

Az éj után esengek,

Az éjt hívom.

Háttal fordulok keletnek,

Hol öröm árja reszket,

Mert fénykarmával az ég

Agyamba tép.

Belefigyelek a némaságba

Belefigyelek a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni, most még csak én tudom.

Molnár Gábor

Keresztvölgy

"Csak az első háromszáz nehéz" :-)  Útban a hegyes hegyre.

Kilátás a hegyes hegy oldalából a hosszú völgy felé.

Ugyan innen a falunk felé. Kár hogy az oromról nincs rálátás a falura.

 Találkozás.

 Vele úgy jó félórán át azzal szórakoztam hogyan juthatok minél közelebb hozzá!

 Végül úgy 15 méterre sikerült. De végül én voltam aki megelégelte a bújócskát és folytattam az utam a Rózsa hegy felé. Ezt már ő is észre vette és miközben jól megnézett magának, gyorsan tova iramodott.

Gondolatban elnézést kértem tőle a zavarásért! :-)

 A természet temploma. Bükkösök.

A nap is kikandikált az égig érő bükkösök közt.

Vasárnapi  bóklászásom  azzal ért véget hogy sikerült térdig beleesnem egy áteresznél a patakba!

Jót derültem a bénaságomon. És tocsogó vizesen haza indultam. :-)