A világ szép és...

 Wass Albert:A világ szép és jó



A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan -mindez így együtt a világ. Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek,hogy sötét árnyak vesznek körül,jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb,mint a fény hiánya. Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.

"kellene egy pirula"

"Azt hiszem, ez az egyik legkeményebb dolog az életben. Lemondani egy emberről, álomról,  szerelemről. Legyen szakítás, vagy egyszerűen "földre szállás".

Elengedni. Áttenni egy jól hozzáférhető polcról egy olyanra, amit már nem érhetsz el. Nem kaphatod le gyorsan titokban, még ha senki sem látja. Nem porolhatod le többé, csak az emlékét. Nem mondhatod, hogy jó, akkor tényleg ez lesz az utolsó. Nem, mert megszűnt. Fizikailag.

Hogyan kell ennek nekiállni? Fojtogató érzés a torkomban és könnyek az arcomon, sorban... Kellene egy pirula, ami egyszerre megszünteti a szívben a görcsöket, s az aggyal elhiteti, hogy a lentebbi polcokon is vannak még élhető életek. Szépen beteszi az emlékeket egy dobozba, rendszerezve, felcímkézve. De csak a jókat.

De nem is! Inkább elő a rosszakkal, lapozgassuk, úgy talán könnyebb. De azokat most nem látom, nem találom, pedig keresem. Eldugtam, magam elől. Mert még egy kicsit hadd kapaszkodjak, még egy kicsit maradjon... tényleg egy picit, jó leszek, ígérem. Csak még egyszer...



Ülök a dobozba sűrített, még folyékony múlttal. Nézem. Sokáig. Csak lassan lehet felkelni vele. Mert ha kifröccsen, belemar a húsba. Aztán odaballagok a polchoz támasztott létrához. Megerőszakolva a lábaimat, teszem egyik fokról a másikra. Látom, hogy sorakoznak a jövőm még meg nem kezdett, és a jelenem elhasznált dobozkái. Felérek. Már ott van a többi, megszilárdult emlék. Porosak, de szépek. Fáj. Nagyon. Gyorsan leteszem és leugrok. A létrát dühből megsemmisítem és vége. Ugye?

De ahogy felnézek, látom a szélét. Kitűnik a többi közül. Egyelőre."