barátságok ha...

:-) valahogy így nézek én ki. Tipikus véreb akitől illik félni! :-D

"Jól vigyázz mindig az első, hajnali eszméléssel beléd ömlő gondolatokra!
Ha nem hangolod be rögtön a gyógyító öröm mantráit, sivár, csüggesztő, halálos tartalom zúdul tudatodba,
s egész napodat belső és külső kudarcok sorozatává változtatja!"

Mondja Szepes Mária.

Szóval, próbálom - próbálom! :-)
Már hajnalok hajnalán arra gondolok hogy nem sokára indulok dolgozni.
Pedig nem kötelező, senki nem kényszerít rá, csak én magamat.
Mert bár fizikailag nem hiszem hogy erősít,sőt - de a lelkemet annál inkább.:-)
Mondom én! :-)
De valóban, ahhoz hogy legalább megpróbáljam a hiány érzetem csökkenteni, jól esik hogy valahol várnak.
Mint például egy autó balesetben megsérült kis hosszúszőrű tacskó.
(na jó most a lovakról nem beszélek, mert az majd egy másik történet lesz!)
Akivel amióta csak járok a farmra soha nem sikerült megbarátkoznom.
Pedig istenemre mondom - próbálkoztam!
Sőt! - már már feladtam! Pedig nem vagyok az a feladós típus! :-)
Mert egyszerűen már mindenkinek az agyára ment hogy a farmon mindenkit elfogadott,
csak engem nem és ahogy meglátott szinte egész nap ugatott,
sőt bár merre mentem jött és állandóan lesnem kellett hogy nehogy a nadrágomba kapjon! :-)
Már néha szégyelltem magam és zavart vajon én aki imádom az állatokat és (12 éven át tenyésztettem is)
a mai napig is van kutyánk. vajon mit gondolnak rólam mit okozhattam ennek a kis állatnak hogy az istenért nem akar elfogadni.

Nos a minap aztán megtörtént a csoda! :-) A műhelyben épp a gépek karbantartásával voltam elfoglalva. A kis kutya (kiki)
vadul ugatott a félig nyitott ajtó előtt.
Gondoltam itt az ideje hogy ismét próbálkozzam.
Leültem az ajtó előtti lépcsőre és szép lassan elkezdtem a szokásos reggelimet elfogyasztani,
ami jelen esetben egy darab trappista sajt és egy sós kifli volt.
Letettem egy darab sajtot a lábam elé és nevén szólítva hívtam hogy "gyere kiki ez a tiéd"!
Hát látni kellett volna ezt az ebet! :-)
Próbált közel jönni de ez valahogy csak olyan jó kar távolságnyira sikeredett.
Erre én feljebb ültem egy lépcsőfokot és biztattam hogy jöjjön bátran. És csodák csodája oda jött és felvette a darab sajtot.
Na erre már én is felbátorodtam. Gondoltam csak nem eszi meg a kezem ez a csepp jószág, és a kezembe tartva a következő falatot,feléje nyújtottam.
És lőn csoda! Már ha nem is a kezemből de a kezem közvetlen közeléből elvette a sajtot.
Na gondoltam magamban ha még most is ugatni fog és acsarkodni akkor bizony minden hiába.
Mi soha nem leszünk haverok.
- na nem akarom én annyira ragozni ezt a számomra kedves történetet.
A lényeg hogy egy hete már hogy kiki barátom lépten nyomon ott van körülöttem egy hang nélkül - sőt!
Azóta már a többiek legnagyobb meglepetésére  a kezemből is elfogadja a falatot! 

Mi több, meg is simizhetem! :-)

Hát egy nagyon nehezen kötődő barátság született de azt hiszem megérte a próbálkozás. :-)