Anyák napja...

Voltam úgy nyolc hónapos.


Rád néztem, és mosolyogtam,
Azt hittem, látod, de nem láttad.
Azt mondtam: “Szeretlek”, és vártam, hogy felelsz,
Azt hittem, hallod, de nem hallottál.
Hogy is hallhattál volna...
Játszani akartalak hívni a kertbe,
Azt hittem,  hallod és utánam jössz, de nem jöttél.
Rajzoltam neked képeket,
Azt hittem, egyszer a kezedbe veszed és elteszed, de nem tetted.
Kunyhót építettem a kertben,
Azt hittem, jössz és megnézed,
Nem jöttél velem sohasem.
Tizennyolc éves lettem, azt hittem itt az ideje.
Beszélgetni kívántam, hogy megosszam a gondolataimat veled,
Azt hittem, ez neked is hiányzik, de nem hiányzott.
Közben teltek az évek, és én újra próbálkoztam.
Szóba hoztam a sportot, reméltem, hogy ott találkozunk,
Azt hittem, téged is érdekel, de nem érdekelt.
Be mutattam neked a családomat,
Azt hittem boldog nagymama lehet belőled,
Ha már "anya" nem lehettél.
Kértelek, hogy kössük össze az életünket,
Azt hittem, te is akarod, de nem akartad.
Azt hittem legalább néha láthatlak,
Semmit nem akartál.

Anyám.