Túl az Illúziókon
Én már annyiszor láttam úgy bálványt leomlani
hogy számolni sem tudnám és könnyet sem ejteni
nem vagyok képes már és vágyat sem úgy elfojtani
hogy annak a romjain ne tudnék ma én már nevetni
Inkább behunyom szemem,
mert láttam a vergődést, a kínt és a csalfaságot
Láttam a vért és a nyomort, s a hazug igazságot
mellyel magyarázni lehetett mindezt a gazságot
hogy jogos volt a jogtalan, ha volt hozzá nagyságod
Inkább befogom fülem,
mert ezerszer hallottam a hamisan prédikálok nagyjait
A hitszegő papok szavát, kik áldották a tankok ágyúit,
Kik lehajtott fejjel szolgálták ki a sötétség angyalait
majd utána könnyekkel hantolták el a szavaik nyomait
Inkább befogom a szám
mert ha elárulom a titkom és valahogy kiöntöm lelkemet
azzal azok titkát mondom el, kik ezért bevernék fejemet
kivágnák nyelvemet, s örök gyehennára ítélnék lelkemet
mert nagy bűn az Igazság, melyért a keresztre feszítenek.
Ezért is szégyellem magam
mert nevetnem kell, és már nem tudok hangosan tiltakozni
ha oly tanítót láthatok-hallhatok, ki az Igét hivatott kihirdetni
ám csak mételyezett szavakat szór, és nem tudja, de nem is érti
építője és sírásója is a Jövőnek, így egyben, sosem tudsz lenni.
És akkor már csak nevetek.
Nevetek, de keserűen, és csak úgy, ide-oda tekintgetve
a kutakodók szemét ezzel, ha lehet, úgy ki és elkerülgetve
hogy ne lássam már meg abban azt a tükröt felvillanni
Melyet ők nekik sem könnyű már ezután csak így elém tartani.
Nyárády Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése