csak sorban

A farm ahol időnként szükség van a munkámra, remekül érzem magam. Reggel hétkor érek a farmra. És milyen érdekes az állat. Engem még nem lát, de  ahogy meghallja a gördülő kapu hangját el kezd  bőgni. Mert hogy egy bikáról van szó! Nap mint nap ő az első akihez megyek és viszem neki az őrölt takarmányt.  Majd engedek neki vizet. innentől kezdve 11 óráig a hangját nem hallani egészen addig amíg el nem jön az ideje hogy megkapja a szokásos széna adagját.  Bírom a fejét! Ha bemegyek hozzá a karámba - mert hogy az ő területén is ha van eső akkor szép számmal találok gombát. Olyankor jön utánam és kísér bár merre menjek s ha megállok ő is megáll. :-)

ha rendeztem őt akkor következnek a lámák. Ha megyek a karám felé és netán épp akkor nem várnak a karám ajtajánál. Elég csak megkocogtatnom a vödör oldalát! Lélek szakadva rohannak felém. Nem győzöm elhessegetni a fejüket  hogy várjanak egy pillanatot amíg beöntöm a takarmányt az etetőjükbe. Jó indulatú állatok de szeretnek köpködni ha valami nem tetszik amit a másik csinál. Ilyenkor jobb távol lenni tőlük! :-)

 Gyülekező! Kajára várva. :-)

 Mindig ő az első! Az egyik csikó anyja!

 Ha vége az evésnek, azonnal irány a legelő!

 Az ő birodalmuk.

   

Egészen a legfelül látható fákig tart.

Itt előtérben éppen a három csikó. Sajnos őket közben már elvitték. Mit mondjak. Ketten a farm tulajdonos fiával leizzadtunk mire be fogtuk őket! A másfél méter magas etetőt átugrani  meg se kottyant nekik. :-)

 Három csikó a boxban , szállításra várva.

A farm fentről a lámák helyéről.

Folyt köv.

Karácsonyi üzenet mindenkinek

Dolgoztál, robotoltál, igyekeztél, lihegtél, és gyötörted a lelkedet: „Kit felejtettem ki?” Most végre itt van mindenki. Akikre azt mondja a nyelvünk: a hozzátartozóid. Jó szó. A sokmilliárd ember nem tartozik hozzád. Ezek igen. Ők jönnek el az ágyadhoz, ha beteg leszel, és ők állnak majd legközelebb a koporsód körül. A többi ember távolabb él tőled. Most itt van körülötted az a néhány ember, aki a sorsod játékában főszerepet kapott, nem tudni, miért. Mint egy színdarab fontos jelenetében, összejöttek mind, csomagokkal, éhesen, türelmetlenül, zajongva, zűrös és csillagtalan lélekkel – mert manapság a lelkünk zűrös, zaklatott és csillagtalan.
Az is lehet, hogy nincs itt senki. Most van az a pillanat, karácsony estén, amikor rád szakad az érzés, amit a hétköznapok során nem éreztél, mert megszoktad – hogy egyedül élsz. Nincs senkid. Sokan éljük át ilyenkor a magányt. És sokan a lázas nyüzsgést, a zűrzavart, az örömöt, hogy együtt vagyunk végre… és azt is, hogy ebből az „együttből” hiányzik néha a meghittség. Még jó, ha a fa körül elhangzik a „Mennyből az angyal”, de ez sem az igazi, mert a mohó szemek a földet kutatják, a fa alatti csomagokat: „Mit hozott Jézuska?”
Elfelejtettük, hogy Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije. Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák, halála után. Jézuska csak békét tud hozni. És csendet a szívben. És szeretetet – ami a világ legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. És láthatatlan. Nincs benne lihegés, nyugtalanság, idegesség és lárma. Szertelen lélekkel nem lehet szeretni. Benne van a csodálatos magyar szóban: hogy aki SZER-telen, az nem SZER -et.
Nyugodj meg. Találj egy pillanatot, vagy kettőt, és menj ki a levegőre. És szívd be magadba az éltető, friss levegőt. Mélyen. Jó mélyen, és többször is. Sóhajts ki, és lélegezz be. Lassan, mert a sóhajtás és a lassú, mély lélegzés megnyugtat. És ha egy kicsit megnyugodtál végre, nézz föl az égre. Ha csillagos az ég, válassz ki egy csillagot. Ha felhős, tudd, hogy a csillagod azért ott van, csak nem látod, mert felhő takarja. Ha hull a hó, hagyd, hogy arcodra hulljanak a hópihék: az angyalok küldik neked, a végtelenből – és ingyen. Éld át a csodát. A mindenséget – és önmagadat.


És most figyelj jól: A karácsony a születés ünnepe. Valaminek vége van – és valami most jön létre. Bárhol. Akár egy istállóban is. Állatok között, segítség nélkül, egy gyűlölettel teli, sötét világban, ahol a kis Jézus született. Mindegy. Csak szüless meg. Szüld meg magad. Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska az egész elmúlt éved sötétségét eloszlassa! Várj egy kicsit, míg érzed, hogy a kis gyerekláng megerősödik benned. És utána menj vissza a hozzátartozóidhoz. Vidd be nekik a békédet. És az új arcodat. És azt a meggyőződésedet, hogy az életünk díszlete nem egy szoba – hanem az egész világmindenség. És a legszebb ajándék: egy ölelés. Egy mosoly. Vagy még az sem – csak egy gondolat: „Szeretlek”.

 Müller Péter

Azt mondják

“Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetünk azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.”
Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat. Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki – egy másik ember! – viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.



Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy! Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett fél karod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza – de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte. Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas “nem bírok nélküled élni” állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi …

Müller Péter

Mit is akartam mondani?

Zelk Zoltán: Nem emlékszem



    Mit is akartam mondani?

    Soha még olyan fontosat,
    olyant, amitől az utak,
    az utcák meg a téli kertek,
    a kertek meg a madarak,
    olyant, amitől…

    Nem emlékszem,
    csak arra, hogy a hóesésben
    az utak, kertek, madarak…

    Pedig soha még oly szépet,
    soha még olyan fontosat…

Bányászkodunk,bányászkodunk.

Na és persze közben melegszünk, sütögetünk. Aztán kis izgalmas barlangászás a Rózsa hegyi bányák egyikében. Egész napos szabadon szaladgálós nap az ebeknek.

Hogy nem szédül el! :-)

 Elfáradtunk fiúk? :-D

Egészségünkre! :-)

Kérdőív

 Heltai Jenő


Mikor elnémul megkínzott szíved
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni- mert felelni kell-
Az életed hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyett?

Ha menned adná az isteni csoda,
Mondd:visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug és hamis,
Végigcsinálnád, mond másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, ahol ma vagy?

Hol elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhatsz és harcolhass megint?

Ezért, a díjul zsugorin kimért
Keserves édes pici életért? 

- Ha már csak fény leszek.

Bella István 

És szólt a Szó És szólt a hegy:

- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt
- Ha már csak fény leszek.
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek.
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

" Mondj kevesebbet, mint amennyit érzel"

 Fodor Ákos: Monológ


Mondj kevesebbet, mint amennyit érzel.
A biztosnál is mondj kevesebbet - még, ha
kopárrá lesz is a látszat így;
hogy a keserű csalódásban oly gazdag világ
édes-csalódás-állománya (olykor és esetleg)
gyarapodhassék.
                       Ezt csakis a Kevesebb által érheted el.
Sokból túl sok van. Az embléma
rég eltakarja a tárgyat, az ár az árút,
a nyelv a beszédet.
                       És talán
örökre fogadd meg, hogy Valamirevaló Ügyben
sosem ejtesz ki a szádon afféle
hazárd, veszélyes, viszolyogtató szavakat, mint
"örökké", mint "soha".

Egy Ajándék Elhárítása

Fodor Ákos

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.

Fák, csillagok, állatok és kövek

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Fák, csillagok, állatok és kövek
    szeressétek a gyermekeimet.
    Ha messze voltak tőlem, azalatt
    eddig is rátok bíztam sorsukat.
    Énhozzám mindig csak jók voltatok,
    szeressétek őket, ha meghalok.
    Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
    szeressétek a gyermekeimet.
    Te, homokos, köves, aszfaltos út,
    vezesd okosan a lányt, a fiút.
    Csókold helyettem, szél, az arcukat,
    fű, kő, légy párna a fejük alatt.
    Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
    tanítsd őket csillagos éjszaka.

    Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
    csempészd zsebükbe titkos aranyad.
    S ti mind, élő és holt anyagok,
    tanítsátok őket, felhők, sasok,
    Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
    vigyázz reájuk, hatalmas világ.
    Az ember gonosz, benne nem bízom,
    De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
    Igaz rokon, hozzátok fordulok,
    tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
    Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
    szeressétek, akiket szeretek.

Úgy szeretnék

 Garai Gábor

Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.

Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.

Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
tündököl majd e lágy önkívület;
két csillagod a test mögötti térben,
hol a tagok elejtik terhüket,

hol a nyers mámort az álom bevonja,
s nyugvók a vágyak, - sosem bágyadók;
hol öntudatlanul váltja valóra
csömörtelen varázslatát a csók.

Hát rossz vagyok?

 Tóth Árpád:: Álarcosan


Hát rossz vagyok? Szótlan? Borús? Hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem mélyén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Egyszer el kell kezdeni.

Indulni kell, megint, és az álom búcsút int,
De őrizd tovább a csodát egy életen át.
Indulni kell, megint, újra menetrend szerint,
Még egy forint a világ, nem lóghat a láb.

Somló Tamás

Valamikor réges-régen,

 Reményik Sándor: Régi nóta

Valamikor régesrégen,
Mesebeli erdőszélen,
Hogy hirtelen zápor szakadt:
Megbújtunk egy ernyő alatt.
Napsugárra nem is vártunk,
Napfény volt a mosolygásunk.
Egymás arcát derítettük,
Hogy borult: számba se vettük.
Mint fiatal fák a szélben,
Egymáshoz hajoltunk szépen,
Szűzi szívvel, tiszta szemmel,
Céltalan, szép szerelemmel.
S vert az eső, vert az áldás,
Tavasz volt. Tündérvirágzás.
Az alkalom csak elszaladt.
A pillanat csak elszakadt.
Mivé lett a régi erdő?
Hová lett a vén esernyő?
Az ég egyre csak feketült,
A záporba jég is vegyült.
Már ernyőt sem feszítettünk,
Jégnek puszta fejjel mentünk.
S külön bánat, külön zápor
vert és sodort el egymástól.
Aztán, búsabb, mélyebb szívvel,
Ajakunkon vihar-ízzel
Megint csak egymásra leltünk
És kérdeztünk és feleltünk.
Véghetetlen béke-vággyal
Egymás lelkét fontuk által.
A csalánból, ami éget,
Szőttük a nagy csendességet.
Álltunk, mint valaha régen,
Mesebeli erdőszélen.
Álltunk enyhe borulatban,
Ünnepesti alkonyatban.
Álltunk őszbe hajló nyárban,
Ritka másodvirágzásban.
S feszült fölénk árnyat ejtő,
Vak vihartól mosolyt rejtő
Tündér-gomba: régi ernyő.

A lámpám ég, a szívem alig rezdül,

 Reményik Sándor: Hogy örvénylik....

Hogy örvénylik a csend: már feneketlen;
Az idő éjfélre jár, hull a hó;
Én az elmúlásról elmélkedem,
És arról, ami örökkévaló...
A lámpám ég, a lelkem alig pislog,
De jó a lelkemen e félhomály;
Ilyen lehet az Isten közele -
És ilyen lehet a közel halál.
Ilyen lehet egy ködös szerelem,
Amelynek célja nincs és vágya nincs;
Csak olyan, mint egy szentjánosbogár,
S a sötét szívnek mégis drága kincs.
Magam vagyok és boldog egyedül,
Az álmaimmal; - az álom erő,
Mikor a valótól már elszakadt,
S titáni árnyék: végtelenbe nő!
Élet portáján ha koldulni röstel
És felmagaslik némán, feketén,
És megy a maga külön útjain:
Koronás árnyék, fejedelmi rém!
Magam vagyok és boldog egyedül,
A múló élet messze, messze van,
A lámpám ég, a szívem alig rezdül,
Csak álmaim röpdösnek hangtalan,
Magam vagyok és boldog egyedül,
Éjfél után. Künn örvénylik a hó;
És az elmúlásról elmélkedem,
És arról, ami örökkévaló...