Ha meghallgatnál

 Csorba Győző
 Ha meghallgatnál
        

Milyen mesés meséket tudnék
Mesélni én neked,
Ha biztató, meleg sugárral
Ragyogna rám szemed.

Milyen derűssé tudnám tenni
Az álmos szép esteket,
Mikor szép homlokod havára
Az ősz bút festeget.

És mennyi friss reménykedéssel
Tudnék kiáltani:
Tavasz lesz, nyár lesz nemsokára,
Víg arcot váltani !

És... és... de jaj mit is beszélek,
Hiszen te messze vagy,
Nem ér, nem ér el hozzád vágyam
És hozzám a szavad.

Világok vannak közted s köztem,
Óh irgalmas nagy ég!
S megráz a sírás, összegörnyeszt,
Csak könnyem volna még!

Merem remélni

    Faludy György:

    A TÁVOLABBI JÖVŐ​

    Nem kell kétségbe esni. A messze jövő szép lesz.
    A szél vert pusztaságon ledőlnek a falak,
    és sírok, műemlékek, acélhidak meg gépek
    mind elporladnak néhány százezer év alatt.​

    Pár millió esztendő múlva, új csillagképek
    alatt szelíd fejével kibújik a moszat,
    ismeretlen virágok nyílnak, mert a természet
    variál, mikor játszik, nemvárt fenevadak​

    születnek s egy merőben különböző embernem.
    Vagy a miénk jön ismét? és imádja a szépet,
    gondolkozik, fúr, farag, szeret, sír, örül, élvez,​

    ír, épít, fest, kutatja: mi a mindenség titka,
    s nagyon fél a haláltól, de mégis elpusztítja
    önmagát és a Földet? Merem remélni, hogy nem.​

    (Budapest, 1994)​
    

ha...

 Benczes Sándor Gábor
ha...


ha arcodra
barázdát rajzol a rengeteg kérdés
és pókhálót szemeid sarkába

ha szádon
sziszegve szaladnak ki a szavak
és megfeszül ajkadnak izma

ha kezeden
pulzálni kezd a sok kék vonal
és ujjaid alatt elszakad gitárod húrja

fordulj hozzám
segítek neked

- hallgatok -

arcom árnyékban megbúvik
számon ezer rozsdás lakat
kezem zsebemben reszket

ha arcomra
barázdát rajzol a rengeteg kérdés
és pókhálót szemeim sarkába

ha számon
sziszegve szaladnak ki a szavak
és megfeszül ajkamnak izma

ha kezemen
pulzálni kezd a sok kék vonal
és ujjaim alatt elszakad gitárom húrja

hozzád fordulok
segíts nekem

- hallgatsz -

arcod árnyékban megbúvik
szádon ezer rozsdás lakat
kezed zsebedben reszket

Nekem most elég

      Csoóri Sándor: Nekem most elég, hogy süt a Nap

Nekem most elég, hogy süt a Nap...
A nyár agyagedényéről lepattognak a virágok.
Nekem most elég, hogy a fák mozdulatain túl
a mozdulatlan hegyekig látok.

Tökéletes a messzeség és a magasság,
mint a tenger vagy mint egy viharzó női test;
szemem vonzáskörében itt remegnek
s bizonytalanságukkal boldogítanak.

Nekem most elég, hogy süt a Nap...
Látom az elhagyott folyókat, keresik egymást;
látom az arcod a délutáni álom tenyerében
s a babafejű rózsák körmenetét körülötted.

Nem akarok semmire emlékezni,
csak arra, ami ezután lesz, ami ezután lehet.
Fejet hajtok jövendő létem előtt,
mert az még nem én vagyok, az még a mindenség maga.

Nekem most elég, hogy süt a Nap,
hogy érezhetem az érzéketlen kövek melegét is -
Érlelem magamban a csodálkozást számotokra,

 hogy ennek örömét hagyjam rátok a koponyám helyett.

Bolyongok szél-tépte fák alatt

Kormányos Sándor: Elfeledve

Bolyongok szél-tépte fák alatt
megnyugvást,és vigaszt keresve,
a hiányodtól reszketek,míg
befed lassan a szürke este.

Hervadt homályban eső szitál
az őszi alkony már rég halott,
s dermedt szívemre bús ködök
lehelnek zúzmarás ablakot.

Elmúlt a nyár,s az őszi vágy
belehullott a téli csendbe,
csak én maradtam a fák alatt
reszketve, fázva, elfeledve

az igazság bizony bizony fáj.

A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.

Emile Zola

Cseppek az...

Hazafele…
   

Kövéren rótták a cseppek az eget,
s míg eltűnődtem,
hogy vajon merről jövök
s merre tartok,
tovább könnyezett az ég.

Nem is én indultam útnak,
a világ lódult meg alattam,
s mire visszaléptem volna a helyemre,
már százat is került a Föld,
s én kitartóan tartok
hazafele.

Belecsempészve a világba minden vágyamat,
az csak pörög, pörög,
s én választok mindig egy utat,
ami elvisz valamerre, talán –
hazafele.

Bejártam helyeket,
térben és időben,
vajon mikor ülök már le egy nagy fa tövébe
elgondolkozni,
aztán rájönni,
hogy magamban hordom az otthonom,
s az út
szívemen keresztül visz
hazafele.

Merklein Erika

Kavicsnak lenni.

 M. Laurens
KAVICSNAK LENNI

Fájdalmas dolog apró kavicsnak lenni,
Megtiporva, hasztalan a porba veszni.
Mert mindenki látatlanul tapos rajta,
Mulandó léte, homokká váló hajsza.

Ám ki hasztalan kaviccsá vált csak mára,
Büszke szikla, hegyorom volt hajdanában.
Föld katlanából szakadt ki kemény teste,
 S lávája fényétől reszketett az este.

Félve csodálták őt sokszor, és oly sokan,
Hegycsúcsként égre törve, csak állt dacosan.
Állt szilárdan, akár egy isteni bástya,
Évezredek vad viharait kiállva.

És lám, mégis... Horzsolódva egyre-másra,
Hiába jött oly keménynek a világra.
Lett Ő is, mint friss kenyérből száraz morzsa,
Hisz elkopni, s tűrni: ez volt csak a sorsa.
 

 http://m-laurens-az-en-vilagom.webnode.hu/versek-51-1002/kavicsnak-lenni/

"S ha még akkor sem "

 Reményik Sándor: Viszontlátásra

Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom, sohasem tudhatom:
szoríthatom-e még
azt a kezet, amit elengedek.

Viszontlátásra: mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap, - hát holnapután.
Vagy ha nem akkor - hát majd azután.
És ha aztán sem - talán egy év múlva.
S ha még akkor sem - hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a hold udvarán,
vagy a Tejút valamely csillagán -
Vidám viszontlátásra mégis, mégis!

Ne becsüld túl

 Falu Tamás: Ne becsüld túl
   
Ne becsüld túl az életet,
játssz vele, ha játszik veled.
Koronája hamis arany,
kopogtasd meg, fahangja van.

Ne becsüld le az életet,
bárha sokszor eltévelyeg,
hűtlen hozzád, lelke ledér,
pár könnycseppet mégis megér

 

Valaki egyszer...

azt mondta bölcs vagyok. Hm... Akkor most minden másképpen lenne.

Vigyázz azokkal, akik minden árnyékban a sötét árnyat, minden felvillanó fényben a feléjük tartó villámcsapást látják, mert míg az ostoba minden balszerencsés eseményben a szándékos támadást, a bölcs csak a lehetőséget látja.

A. J. Christian






A rágalom mindig talál fület, amely befogadja, meg nyelvet, amely továbbadja.

George Sand

 

"Csak szó."

 Devecseri Gábor: Csak szó vagyok

Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
de nem ver soha nélküled;
előttem csillogsz, fülemhez szavad van
és szavamhoz füled.

Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
létre, ha nem Benned, te szép?
Éled a réten a vándor, ki naptól
föl nem perzselt földre csak néha lép.

Csak szó. De annak is tartalma tőled
árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.

Mi is?

 Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, ... hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc
- Kegytelen... gyönyörű románc...

Kavarog létünk....

 M.Laurens

A SEMMI SZÉLÉN



Kavarog létünk a semmi szélén,

világunk inog, amerre elhalad.

Lelkünk vacog test és irha híján,

dobhártyánk pattog nyomása alatt.

Puszta penész sarjad fénytelen,

s testünk emléke is megszakad,

a sötétség ura is téved olykor,

váratlan átlép feletted: hallgatag.

Félünk szeretni

Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes.

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.


Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!

Müller Péter

 

Rodin, az örök kedvenc.