Nézni....

Egy elfelejtett szó

https://www.youtube.com/watch?v=e5MOC-cbm6g&list=PL49E49790F6E3E48D&index=4

Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van,
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor beszélni már nem kell.



Baranyi Ferenc

Az élet mintha...

Ablaknál


Már fordulnak és intenek az évek,
a szerelem, ha néha még betéved,
a mélabú mezébe öltözik.
Az élet mintha négyökrös szekéren,
mocsáron át és csörgő, tiszta éren,
egy más vidékre lomhán költözik.
De költözni mit ér? Mit ér a holnap?
Akárhová mész, véled vándorolnak
a régi rongyok, régi bútorok.
Egy régi életet hoz mind magával,
gyermekkorod kaján tanúja rád vall
és nőttön nő a régi undorod.
Csak emlék a világ. Jobb volna élni,
jobb magadat merészen felcserélni,
elhagyva élted rég megunt körét.
De hü a szív, a régit kezdi újra,
jobb volna élni, máskép, megújulva,
mint tavasszal a föld, a fák, a rét.
A padló tompa gúnyt recseg alattam,
a gond harangoz minden gondolatban,
egy hűs szellő fuj, lankad már a nyár.
A lélek hullna, kétes mélybe veszne.
Mi tartja fönn? Csak egynéhány rögeszme.
Mint zsákmányát a lengő sasmadár.

Vas István

Én most összeraklak!

meszarospeter.wordpress.com

Én most összeraklak!



Szétesett világ
én most összeraklak,
szilánkjaidból
nem kérek magamnak.
Új kertet formázok
új betűt vetek,
újból és újra
az Égből merítek.

Merítek magasból vetni való magot
Magas Égi fáról földre hulló valót,
Kerek esztendőben Vízöntő jegyében
Magyarország helye Világ közepében.

Születni, születni Világ közepében,
Csendesen jönni Teremtő kedvére.
Felnőni, felnőni életvizet inni,
Sötétség hatalmát erővel legyőzni.

Szétesett világ, én most összeraklak,
Szilánkjaidból nem kérek magamnak!
Új hitet formázok, új betűt vetek,
Újból és újból az Égből merítek.


Szabó Éva

Még egy...

https://www.youtube.com/watch?v=ot_otqVsCWw&list=PL49E49790F6E3E48D

Még egy...


És még egy nap, és még egy kör,
és még egy éjszaka, és újra összetör.
És még egy dal, és még egy kín,
és még egy önmagába visszatérő sín,
még egy és még egy, ennyi hát a végtelen!
És még egy sors, és még egy tánc,
és még egy lant zenére elkopott románc.
És még egy csók, és még egy bűn,
és még egy ékezet egy sosem volt betűn,
még egy és még egy, ennyi hát a végtelen!
Még egy eskü jön hogy változunk,
még egy azt hitted egy másik,
ne nézz az égre, nem ott a vége,
még egy indulásról álmodunk!
És még egy korty, és még egy füst,
és még egy ölelés, hogy vissza mégse üsd!
És még egy vicc, és még egy blöff,
és még egy kelléktőr, mely mégis szíven döf,
és újra még egy és újra visszaérkezünk!
Még egy, aztán újra még egy,
ne nézz a mélybe, nem ott a vége!
Még egy, azt remélted más lesz ,
még egy és még egy, még egy és még egy!
Még egy ugyanoda érhetsz, még egy és még egy
még egy és még egy, még egy aztán újra még egy!
Mindegy!


Presser Gábor

Azt álmodtam,

 Még mindig álmaimról...
Azt álmodtam, hogy elveszítelek.
Előttem mentél, s úgy siettél,
hogy ne érjelek utol semmiképp,
aztán befordultál a sarkon.
Kiáltottam utánad,
de hangom erőtlenül halt el,
a lábaimban sem volt erő,
s minden lépésemmel nőtt
bennem a félelem…
Mi lesz most, gondoltam,
elérek-e én is a sarokig,
meglátom-e az ismerős utcát,
ahol először találkoztunk,
ahol a platánok hámló kérgét
mókusok hordták szét izgatottan?
Ezt néztük akkor régen mind a ketten,
s csak nagyon sokára láttuk meg egymást…
Az egész életünk benne van
ebben az utcában, gondoltam,
a platánok méltóságában,
a mókusok játékában, a vénülő házakban,
a délelőtti csendességben,
ami lassan sétál fel s alá,
és be-behajol az árva udvarokba,
a fiatalságom az az utca,
a szerelmem és a reményeim…
Mindjárt ott leszek én is,
gondoltam, ott leszek a sarkon,
onnan majd látni foglak ismét,
ott állsz a mi fánk alatt,
türelmesen, ráérősen álldogálsz,
nézed, hogyan bujkálnak a fények
az ágak között,
meg se rezzensz lépteim zajára,
mintha nem is tudnál rólam,
de magadban mosolyogsz azon,
hogyan próbálok észrevétlenül
eljutni hozzád, a hátad mögé lopózva.
S már ott is voltam a sarkon,
már arcomban éreztem a szellőt,
amit a sűrű lombú fák küldenek
mindig elém fanyar illatukkal…



És akkor láttam,
hogy nincs ott az az utca,
és semmilyen másik utca sem volt,
csak a nagy üresség, a semmi,
és a szemem elé kaptam a kezem,
ez nem lehet, mondtam,
ez nem lehet,nem tűnhetett el,
ami valaha létezett,
s közben tudtam biztosan,
igenis lehet olyan,
hogy minden odavan
egy pillanat alatt,
s akkor sírni kellett nagyon,
s azóta is csak sírok,
hiszen még mindig álmodom. 

Kálnay Adél

Néha arra gondolok...

„Néha arra gondolok, hogy egyetlen nap leforgása alatt meg lehetne változtatni a világot, ha az aranyszabály így szólna: érezz úgy mások iránt, ahogyan szeretnéd, hogy irántad érezzenek!”

Deepak Chopra

Még nem sejtettem,

"Még nem sejtettem, hogy minden emberi kapcsolatban ott van a fájdalom, és... két ember között, még ha nagyon erős szálak fűzik is össze őket, akkor is megmarad egy kis távolság, amelyet csak a szeretet tud áthidalni, de annak is minden pillanatban meg kell küzdenie ezért.

És te....

Dsida Jenő:
Meghitt beszélgetés a verandán


Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.
Egyszerű és jó vagyok,
mint világ fölött lebegő
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegő,
mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Mindig van....

Mindig van választásod, még ha úgy látod, hogy nincs, akkor is. De valami gátolja benned, hogy meglásd. Ilyen gát lehet a félelem, átélt negatív élmények, tapasztalatok. Múltból fakadó, "öröklött" szemléletmód. Mindezek mint egy rossz szemüveg torzítják a látásmódod, de rendszerint észre sem vesszük, hogy rajtunk van, olyan régóta hordjuk, hogy nem érzékeljük, pedig ott van. Onnan érezheted a súlyát, hogy sokszor kimondod, hogy nem tehetek mást, nincs választásom, ezt kell tennem...mert különben.. Igazából nem is gondolod végig, hogy mi lenne, ha megtennéd ezt, vagy azt, mert már az elején leblokkolsz, és elhal benned a gondolat. Ilyenkor jönnek a frázisok és elvek emlegetése, meg, hogy mi illik mi nem stb. Tovább szorongsz. Beszorítod magad egy helyzetbe a szemüveged által. Rendszerint addig tart ez a folyamat, amíg valami külső erő le nem veri az orrodról. Akkor aztán ott állsz és pislogsz, hunyorogsz a hirtelen váltástól. De megszokod, túléled, csak az a baj, hogy hajlamosak vagyunk feltenni egy másikat, miután a régi használhatatlanná vált. 

Nem is álmodtam

Tudom, hogy fáradt vagyok. Tudom, hogy túl sok volt ez így. Lehet, hogy úgy érzem, ez a válság, ez a probléma, ez a nehéz időszak örökké fog tartani.
Nem tart örökké. Már majdnem a végére értem.
Nem csak gondolom, hogy nehéz volt; valóban nehéz volt. Próbára tettek, újra meg újra leteszteltek, hogy megtanultam-e a leckét. Tűzpróbának vetették alá hiedelmeimet és a hitemet. Hittem, kételkedtem, aztán megint igyekeztem erősebben hinni. Muszáj volt hinnem akkor is, amikor nem láttam tisztán, sőt nem tudtam elképzelni, miben kellene hinnem.
Volt ellenzékem is. Nem teljes támogatással és örömben fürödve jutottam el eddig a pontig. Keményen meg kellett érte dolgoznom. Néha a harag, néha a félelem volt a mozgatórugóm.
Rosszul mentek a dolgok, sokkal több problémám keletkezett, mint vártam. Akadályok, nehézségek, bosszantó dolgok állták el az utat. Nem így terveztem.
Sok minden váratlanul ért; akadt ami helyett mást szerettem volna. És mégis jó volt. Egy részem ott belül, jó mélyen, amelyik ismeri az igazságot, mindvégig érezte ezt – akkor is, amikor a dolgok elszabadultak és maguk alá temettek, amikor azt hittem, semmi célja az egésznek, és az Isten biztosan elfeledkezett rólam.
 Nem is álmodtam, hogy így fognak alakulni a dolgok.  De így alakultak. Most tanulom a titkot: így kellett történniük, és jó, hogy így történtek.
Azt sem hittem, hogy ilyen soká fog tartani.  De így lett. Türelmet tanultam. Sok olyan pillanat akadt, amikor azt hittem, elfeledkeztek rólam, magamra hagytak. Most már tudom, hogy egész idő alatt mutatták az utat. A dolgok a helyükre kerültek. Ennek a szakasznak, utam e nehéz részének majdnem a végére értem.
 Tudom, annak a leckének, amely ellen hadakoztam, ellenálltam, és állítottam, hogy sosem leszek képes megtanulni. És lám, már majdnem elsajátítottam.
Közben egész lényem tetőtől talpig megváltozott. Egy másik, "magasabb" szintre kerültem. Fölmásztam egy hegyre. Nem volt könnyű, de a hegymászás sosem könnyű. Most ott voltam a csúcs közelében. Még egy röpke pillanat, és enyém a győzelem.
 Nyugalom.  Folytatom az utat bizalommal, békével. Eljön az idő, amikor mindazt élvezhetem?, amikért harcoltam. Tudom, hogy már régebben  gondoltam erre, aztán csalódottan vettem tudomásul, hogy még nem jött el. De most nemrég csakugyan megérkezhetett volna a jutalom. Nem jött mert valaki nem akarta.  Lesznek még hegyek, de már tudom, hogyan mászhatom meg őket. Persze lesz ami nem fog menni, tudom. Persze megtudtam a titkot, hogy mi vár-volna odafönn.
Ma elfogadom azt, ahol most vagyok, és megyek tovább. Ha egy lecke közepén vagyok, azzal a hittel megerősödve folytatom, hogy tudom, eljön a megértés és a jutalom ideje.

Te ne kérdezz,

Tanács
             

Te ne kérdezz, csak menj az utadon
S meg ne állj körülnézni,
A kétely gyilkos sebet üt belénk
S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.

Te ne kérdezz, csak menj az utadon,
Az agyad bármi kábult,
A gyöngeséged, tétovázó vágyad
Egy hanggal el ne áruld.

Magadba higgy és menj az utadon,
Mint kit nem döbbent titkok árnya,
Gyáva, ki minden mondata után
Megtorpan kérdőjellé válva.

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal,
Mögötted lobogjanak a csodák,
Mint akinek csak ökle, foga van,
Úgy menj a pusztuló világon át!

Az égbe ne tekints, de forró karral
Öleld az anyaföldet,
Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz,
Nem mozdul az meg többet!

Reményik Sándor

A virág elhalt,

Virágcserép
             

Fekete földed mély öléből
Fakadtak piros tűzvirágok,
Fekete földed mély ölében
Fogantál sok-sok fehér álmot,
Fekete földed mély ölébe
Szíttad a harmatot, a nap hevét,
A virág elhalt, elporladt a föld:
Törj össze, vén cserép!

Reményik Sándor

Magamba zárom,

Tóth Árpád
Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

                                                               

 

 

Azt mondják...

Fülöp Áron


Azt mondják, nincs szívem,
- Igazuk van abban.
Valakinek régen
Zálogba oda adtam,
S értéktelen holmit,
Lim-lom közé vetve,
Soh'se adta vissza,
Magánál feledte.

Ha valaha egyszer
Licitálnak nála,
Felhánynak apróra
Mindent a lombtárba',
S megperdül a dobszó:
Nosza, egyszer, kétszer:
Vajjon te rossz zálog,
Milyen áron kélsz el?

1900.

Mesélj, mesélj,

Szíved rokkáján

Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szíved rokkáján aranyszálak nőnek.
Hímezd ki arcát sejtelmes jövőnek.

A boldogság ezüst falához érni,
Nem nézni vissza meddő, könnyes rögre,
Csak élni, lázban együtt, mindörökre.

Meséd, ha véget ér s az aranyszálak
Ősz alkonyán halott-fakóra válnak,
Elmúlni velük ne kívánkozz!

Tovább szövöm a csonka halk meséket
Örökre élni elvezetlek téged:
A boldogság ezüst falához.

Köszönöm,

:-)

Fiaim közt

Ép-e még az asztal?
Áll-e még a ház?
Reggeltől napestig
Játék, hancuzás.

Összeforgat mindent
Ez a két gyerek,
Oly nagyon örülnek -
Szinte rettegek.

Sápadozva járom
A szobát körül;
Ha madár, ha gyermek:
Félek, elröpül.

Esténként megnézem
Ágyacskáikat:
"Jó helyed van Kornél?
Bélám, rendbe vagy?"

Lehajlok föléjök,
Halkan suttogok:
"Köszönöm, hogy éltek
S itt maradtatok!"

Fehér lábaid...

Fehér lábaid...

Fehér lábaid merre visznek téged?
Mondd meg nekik, hogy minden nyomuk éget.
Mondd meg nekik, hogy úgy szerettem volna
utánuk járni én a boldog porba.

Mondd meg nekik, hogy csöndbe, lassan járok.
S ha útba esik egy-egy sötét árok:
én beléfekszem, hogy te könnyen, futva
mehess a boldog, veszélytelen útra.

Somlyó Zoltán

Kacagni nehéz,

Kacagás és sírás

Kacagni nehéz, sírni könnyebb:
Mikor én nagyokat kacagok,
Dermedten menekülnek
Szívembe vissza a könnyek.

Víz-könnyekkel gyászolnak mások,
Az én könnyeim már szárazok,
Bolond és furcsa könnyek:
Vad, nyugtalan kacagások.

Úgy cseng, mint egy babonás emlék,
Riadozón, ez a kacagás,
Mintha valami ősi,
Nagy átoknak felelgetnék.

adni - kapni, ...

Milyen közel állnak egymáshoz: adni - kapni, ajándékozni - elvenni, tisztelni - megalázni, odafigyelni - elvárni, elengedni - kényszeríteni, megbocsátani - haragudni, megbízni - gyanakodni, együtt érezni - közönybe burkolózni, hinni - kételkedni... A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.

Hioszi Tatiosz

Csak azok..

Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.

Guy de Maupassant

És kimondták a legfőbb igazságot.

Csukott ajkak
             

A csukott ajkak éle összeért,
Mint összefagyott két virágszirom,
A küzdés fájó nyomait, a vért
Letörölte egy kéz nyugosztalón,
Álombabékítőn, enyhén, puhán...

A csukott ajkak éle összeért,
Többé nem kérdezik: miért, miért?
Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak,
A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak
Ott belül maradt, odabenntörött
S ül az ajkakon valami örök...
Valami nagy-nagy mosolygó fehérség.

A csukott ajkak hordják boldogan
Az Imperator törhetlen pecsétjét,
A bizonyságot: nem kell már beszélni.

Mert sokat szóltak... sok hiába-szót,
Maguknak, másnak sebet-okozót.
Az áldás kihűlt, elégett az átok,
Most lecsukódtak -
És kimondták a legfőbb igazságot.


Reményik Sándor

Turistaközponttá vált Kisirtáspuszta a Börzsönyben

Nemcsak megszépült, de konfortossá vált, sőt 38 hellyel bővült is Kisirtáspusztán található turistacentrum. Akik rég jártak a Tolmács-hegyi csúcsfordítónál, most nagyot néznek majd! Érdemes felkeresni a Börzsöny új turistaközpontját!

A 2013-ban és 2014-ben elvégzett fejlesztések eredményeként mintegy 300 millió forintos beruházással összesen 150 férőhellyel gyarapodott a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. területein elérhető klasszikus bakancsos turisztikai szálláshely kapacitás.2014. május 30-án, pénteken a két  erdőgazdaságnál két, minden szempontból különleges turista-szálláshely átadására került sor. A szintén ezen a napon átadott Fekete-hegyi kulcsusház felújításáról korábban már beszámoltunk.



A Kisirtáspusztai szálláshelyek felújítása is része annak a tervszerű közjóléti fejlesztési koncepciónak, amelyben egyszerre készülnek vonzó turisztikai attrakciók és korszerű, elérhető árú erdei szálláshelyek. A mostani beruházás keretében az eredeti régi kőépületek teljesen megújultak, elkészült a víz-, fűtés- (télen a szállás melegét egyedi fafűtés biztosítja), és szennyvízrendszer, az áramellátás, vagyis az ide érkezők pihenését teljes komfortot adó helyiségek teszik teljessé. Teljesen új lett a teljes bútorzat, a hőszigetelt nyílászárók, a vizes blokkok. A természetjárók kényelmét közös büfé helyiség és melegítőkonyha is szolgálja.



Jó időben sátorozhatunk is, itt akár 70 főre is lehet bérelni a kiváló minőségű hatszemélyes sátrakat.
A házak a Nagybörzsönyi Erdei Vasút megállóhelyén, a Tolmács-hegyi csúcsfordító (ipartörténeti ritkaság) tőszomszédságában találhatóak. Az 1900-as évek elején megépített erdei vasút az esztergomi Primácia tulajdona volt, csakúgy mint ezek a most felújított épületek, melyek szolgálati, erdőőri lakásként, raktárként, istállóként működtek. Mivel a vasút szerepe is fokozatosan csökkent 1960-tól, az épületek is magukra maradtak, s bár működött kulcsosházként is a BKV Előre Sc. természetjáróinak  üzemeltetésében, komoly szerep mégsem jutott a túrázók elszállásolásában.



A 2013-ban elkezdett és most befejezett  felújítási munkákra méltán lehetnek büszkék az erdészek, a tervezők és a kivitelezők egyaránt, s reméljük a turisták is nagy becsben tartják majd a gondosan felújított épületeket.



A beruházás nyomán létrejött újabb 38 szálláshely a kormány által meghirdetett „Bejárható Magyarország” program céljait fogja szolgálni, és a remények szerint minél több turistával megszeretteti a gyalogos természetjárást.



A szálláshelyek ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott Harrach Péter országgyűlési képviselő, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója, Nagybörzsöny polgármestere és az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója.



Az Ipoly Erdő Zrt. idén felújította és kibővítette a Pénzásási Erdei Turistaházat és a zebegényi Erdei Sátortábort, ezeknek a munkálatoknak az összköltsége elérte a 90 millió forintot, most pedig a Kisirtáspusztai épületeket hozta rendbe, így a Börzsönyben is modern, turistabarát szállás várja a kirándulókat.

:-)

Ha ketten rendelünk egy tál húslevest, hiába esszük ugyanazt, az egyikünknek sós lesz, a másiknak ízetlen. Valahogy így működik ez a humorral is.

Gálvölgyi János

Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.

Oscar Wilde

A humor a bölcsek esernyője.

Erich Kästner

Tanulj meg fiacskám komédiázni,
Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell,
Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni,
Magaddal törődj csak, más senkivel.

Zerkovitz Béla

Közel sem vagyok tö........

kéletes.
Hibáztam és hibázom.
Adtam már sok mosolyt és könnyet is.
Csalódtam és okoztam csalódást.
sokszor hittem annak akinek nem kellett volna.
Szerettem és gyűlöltem és gyűlölök néha meggondolatlanul.
Vártam amikor már nem kellett volna és kapkodtam mikor még várnom kellett volna!
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is, néha önző vagy túl megalkuvó!
De mégis ember vagyok!
Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertedet, magad ékesítsd fel a lelked, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.

/Veronica A. Schoffstall/

A könyvek.

„A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek.”

Charles W. Eliot

Idővel

           

Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyújtják ki felénk apró árny-kezök:

Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.

Reményik Sándor

Jut eszembe!

 Hm..

Csomó
             

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:
Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?
De meg nem oldja hit, tudás, erő,
Örök az élet szálán a csomó.

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,
Hogy bogozták a végzet kezei,
A végzet a mi babráló kezünk
És szakadt, véres körmünk neveti.

Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő.

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök.

Mert minden fűszál, minden kis virág
Egy rettenetes gordiusi bog
És az marad, míg lélek lesz, ki rajt'
Halódni, vívni, tépelődni fog.

S a tépelődő, babrálgató ujjnál
Még szánandóbbak tán a vaskezek:
Caesar, ki ketté vágtad a csomót,
Szegény - Te sem oldottad meg.


Reményik Sándor

Mondod:

Magános öröm
             

Mondod: a bánatod magános,
Az örömöd ó, még magánosabb,
Sötétség vagy, ha éjszakába jársz,
De árnyék vagy, ha reád tűz a nap.
És minden árnyék külön libegés
És minden árnyék néma, külön élet,
A bánat őket összesöpri-mossa,
A fény mutatja meg a különbséget.

Mondod: a bánatod magános,
De volt-e már mély, zengő örömöd?
Ölelni vágytad a széles világot
S a vágy, öröm szívedbe fúlt, törött.
Vágytál röpülni, önmagadon túlra,
Nem messze, csak egy rokonszellemig, -
Az örvendezőt hűvös mosolyok
Önnön szívébe visszakergetik.

Mint kehely szélén zengő aranycsöppek:
Az örömital benned muzsikál,
Túláradna, de nincs merre-hova,
Leperegne, de csak habozva áll.
Raksz vértet, páncélt a szíved fölé,
De ver a szíved vért, páncél alatt -
Ujjongva szólnál: most boldog vagyok!
- És összeszorítod a fogadat!


Reményik Sándor

Legyek...

Akarom
             

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Reményik Sándor