merre is?

"És most már ne visszafele nézz, arra, ahonnan jöttél, hanem arrafelé, amerre menni akarsz, - tovább." (Szilvási Lajos)

Ne feledd.

Kövesd a szívedet, bárhová vezet. Igen, olykor veszélybe sodorhat, de ne feledd, éppen ezekre a veszélyekre van szükséged ahhoz, hogy éretté válj. Néha tévútra vezet majd, de ne feledd, azok a tévutak is a fejlődés részei. Sokszor elbuksz majd, de állj talpra, mert úgy gyűjthetsz erőt, ha elbuksz, majd ismét talpra állsz. Ezáltal válhatsz teljessé.

Bátran légy tenmagad.

Benjámin László:
NEM ADHATSZ TÖBBET

Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
Bátran légy tenmagad, míg valahol tanyát lel
a hústól és velőtől megszabadult halálfej,
s a jajszót, a parancsot, a színt, a dallamot
többé nem közvetítik a síró huzalok.
Elég szégyenre-kínra, hogy magadat kihordod,
mi történjék veled? - az már nem a te dolgod.
Ha itt az ideje, a sűrűből kibukkan
a végső látomás, a dörzsölt politikus-kan,
Allah kinyújtott karja, a császár jó hive,
nem véti el soha, kit kell ledöfnie.
Megemlegesse minden, hogy hajdan Lilla volt -
kecsét és kellemét és báját buzgón dalold,
meg is sirat talán a szép Vajda Juliska,
hites ágyába bújván - s mehetsz a francba, Miska.
Félszeg, gyötrött alak, javító szenvedély
magát-pusztító lángja, szigor, komor kedély -
"Nem volt közénk való!" - az optimista nemzet
leköpi tisztelettel Kölcsey Szent Ferencet.
Adnak érdemkeresztet, adnak szép hivatalt,
s aztán már senki gondja, ha "jobb részed kihalt".
Egy gesztust a világnak, ördög vigye a lelket.
És tűrd, hogy rádszegezzék dermesztő önfegyelmed.
Kérő gyermek-mosoly, osztódó képzetek
sövénye tartaná fel a masszív végzetet?
Megraktad a szerelvényt szétszabdalt életeddel,
s Pista-e, vagy Attila? - világ árvája ment el.
Leteszel ám te is balsorsot és szerencsét,
fölösleges batyúd lesz erő, szándék, tehetség,
s ha végképp szétzilált is közöny, kétség, ököl,
megold és összefoglal a türelmes gödör.
Akárhogy hízelegnek, akárhogy követelnek,
ne ítélkezz fölöttük, ne kérj tőlük kegyelmet.
Ha sorban áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran - de hogyha félsz, hát félve - légy tenmagad.
Végezzék el magukban: elvetnek? elfogadnak?
Amit majd a halálnak - többet nekik sem adhatsz.

Ha nem vagy....

Faludy György

Figyelmed és féltésed...

Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem
így idegenített el mindentől a világon.
Aztán megszerettetted a világot velem.

Ha nem vagy itt, elnyúlok árnyékod delejében,
s mosolyod vadméz-ízét viselem ajkamon.
Te vettél rá, hogy lényem határait átlépjem;
azt hiszem, hogy lebegni tudnék, ha akarom.

A szoborcsarnokom vagy, és örökös balettem;
ha rémálom szorongat, te jössz karddal kezedben,
mint Szent Mihály arkangyal az éjben s szétvered

a sárkányt. Most tíz éve kerestem a témákat;
ma a témák keresnek, űznek s utamba állnak.
Forrás fakadt belőlem: túlcsordulok veled. 

Ha érdekelne.

Ha érdekelne, tán megkérdeznéd egy napon:

           Nem fáj?

S ha rád figyelnék, tán azt felelném neked:

Nagyon.

De minden percben érzem amit érzel. Tán ezért

Hagyom.



Látod, döfködi hátamat a tüske,

orromat tépi maró gázok füstje.

Mit érdekel?

De ha nem érzem bőrömön bőröd, kezemben kezed,

arcomon arcod

Szívem vasszögön

térdepel.



Látod, parázs ég a talpam alatt,

éjjel szöges ágyon fekszem hanyatt.

Nem figyelek oda.

Hisz csak karodban nyugodnék, csak édes öledben ringnék

szelíden

messze s

Tova.



Fakír vagyok, kinek te vagy a kínpad.

Miattad lettem észrevétlen, színvak.

Mégis hagyom.

Nem vagyok őrült, nem vagyok más vagy mutáns.

Nekem is fáj.

Nagyon.

Szerző: zsokali

http://enesaszerelmeim.blog.hu/

Nem tudom...

Nem tudom kerek e világ

mire oly nagy, s mire oly esztelen.

de a szenvtelen, megannyi arc közül

ha egy Te vagy

ígérem, elalszom melletted

csendesen, csendesen. 

Szerző: zsokali

de csak azért....

 Szavak nélkül
Elfogytak szavaim, és elment a hangom
Megtörtem végleg, és eltört a lantom
Partra kivetett vagyok, s kiszáradt torkom
Ezért most elrejtem ezután előled végleg az arcom

Enyészet, te nyertél megint
de csak azért, mert én feladtam harcom!

Nyárády Károly

Egyszer...

Erdős Renée: Egyszer megnyugszom

"Egyszer megnyugszom és erős leszek
S majd könnytelenül járom az utat.
És tűz, víz, nap, zivatar közepett
Vidáman hordom vándorbatyumat.

Egyszer majd elrepülnek álmaim,
Mint könnyű felhők a vihar után
S zaklatott éjek látomásain
Szendergő lelkem föl nem sír talán.

Szivem falán egyszer majd rést nyitok,
Mert makacsúl véd múlt emlékeket.
S kiszórok onnan minden lim-lomot,
Fakó babér - és rózsalevelet.

Egyszer majd olyan egyedűl leszek,
Hogy elfelejtek időt és napot.
S a lét szárnyán czikázom csüggeteg,
Miként az űrben bolygó csillagok.

S távol lesz tőlem: múlt, jövő, jelen -
Távol a zaklató álmok, a vágy -
S a nagy éjben kialszom hirtelen,
Mint egy ismeretlen, fáradt világ."
(1907)

Forrás: huszadikszázad.

Most elmondom....

(Geri  :-))

Dsida Jenő: Most elmondom...


Most elmondom, kicsim, az úgy volt:
mikor a halk sík bársonyán
kihúnyt a nap és már sovány
arccal fölkelt a szép, hazug hold,
nagyon vágytam hozzád beszélni -
Ó, nem bohón és nem bolondul,
de mélyen, mint harang ha kondul
s ahogy csak férfi tud beszélni.

Kezembe fogtam kezedet
s felpillantottam, - fel a fára,
melynek tar ágán furcsa, árva
levél-sziluett reszketett,
úgy imbolygott fonnyadt-ezüsten,
mint lágy könnycsepp, mely csüng a vékony
pilla szélén, vagy illanékony
pernye, ha percig áll a füstben.

Mint bús leány, kit lassu méreg
naponta mart s félig megölt,
de menyasszonyi fátylat ölt,
bár tudja, több napot nem ér meg
és révedezve haboz és vár,
tétovázik a hajdani
mérget ma is felhajtani:
maradna is még, hullna is már.

Társai, sárga, hullt szerelmek,
halomban hevernek alul
s éreztem, jaj, ez is lehull,
ha szavaim most rálehelnek,
nem bírja ki e halk, finom lény,
ha holdsugárnál tömörebben
csak egy hang is feléje rebben...
És én hallgattam, mint a holdfény.

Szép ez a reggel.

(Liv)  Süt, főz nem szakács....

Fogja a hozzávalót - mondom fogja. Tescós számla kizárva. :-D

Szilágyi Domokos:

REGGELI VERS

Álmos a, morcos a képe az égnek:
Szunnyad a sokszemű, távoli menny.
Rajta a csillagok már alig égnek,
-- Hold koma, menj te is, hogy lepihenj.

Ballagok. Arcomon még ül az álom,
Fújja a hajnali friss fuvalom.
Megbújik ajkamon és szempillámon,
S ottmarad, bárhogy is zavarom.

Utcai villanyok fénye kialszik,
Ébred a város is mind hamarabb,
Gépkocsi távoli-halk zaja hallszik,
S már hunyorogva föl is kel a nap.

Szép ez a reggel, az új nap az égen,
Elhagy az álom, friss a szemem.
Indulok is. Kövön dobban a léptem --
Tárt kapuval fogad az egyetem.

Semmi nem tart örökké.

A csúcs közelében...

Tudom, hogy fáradt vagy. Tudom, hogy túl sok volt ez így. Lehet, hogy úgy érzed, ez a válság, ez a probléma, ez a nehéz időszak örökké fog tartani.
Nem tart örökké. Már majdnem a végére értél.
Nem csak gondolod, hogy nehéz volt; valóban nehéz volt. Próbára tettek, újra meg újra leteszteltek, hogy megtanultad-e a leckét. Tűzpróbának vetették alá hiedelmeinket és a hitedet. Hittél, kételkedtél, aztán megint igyekeztél erősebben hinni. Muszáj volt hinned akkor is, amikor nem láttad tisztán, sőt nem tudtad elképzelni, miben kellene
hinned. Volt ellenzéked is. Nem teljes támogatással és örömben fürödve jutottál el eddig a pontig. Keményen meg kellett érte dolgoznod. Néha a harag, néha a félelem volt a
mozgatórugód. Rosszul mentek a dolgok, sokkal több problémád keletkezett, mint vártad. Akadályok, nehézségek, bosszantó dolgok állták el az utat. Nem így tervezted.
Sok minden váratlanul ért; akadt ami helyett mást szerettél volna. És mégis jó volt. Egy részed ott belül, jó mélyen, amelyik ismeri az igazságot, mindvégig érezte ezt – akkor is, amikor a dolgok elszabadultak és maguk alá temettek, amikor azt hitted, semmi célja az egésznek, és az Isten biztosan
elfeledkezett rólad. Nem is álmodtad, hogy így fognak alakulni a dolgok, igaz? De így alakultak. Most tanulod a titkot: így kellett történniük, és jó, hogy így történtek.
Azt sem hitted, hogy ilyen soká fog tartani, ugye? De így lett. Türelmet tanultál. Sok olyan pillanat akadt, amikor azt hitted, elfeledkeztek rólad, magadra hagytak. Most már tudod, hogy egész idő alatt mutatták az utat. A dolgok a helyükre kerülnek. Ennek a szakasznak, utad e nehéz részének
majdnem a végére értél. Tudod, annak a leckének, amely ellen hadakoztál, ellenálltál, és állítottad, hogy sosem leszel képes megtanulni. És lám, már majdnem elsajátítottad.
Közben egész lényed tetőtől talpig megváltozott. Egy másik, magasabb szintre kerültél. Fölmásztál egy hegyre. Nem volt könnyű, de a hegymászás sosem könnyű. Most ott vagy a csúcs közelében. Még egy röpke pillanat, és tiéd a
győzelem. Nyugodj meg! Lélegezz mélyeket! Folytasd az utat bizalommal, békével. Eljön az idő, amikor mindazt élvezheted, amikért harcoltál. Tudom, hogy már régebben is gondoltál erre, aztán csalódottan vetted tudomásul, hogy még nem jött el. De most csakugyan megérkezik a jutalom. Te is tudod.
Érzed. Lesznek még hegyek, de már tudod, hogyan mászhatod meg őket. És megtudtad a titkot, hogy mi vár odafönn.
Ma elfogadom azt, ahol most vagyok, és megyek tovább. Ha egy lecke közepén vagyok, azzal a hittel megerősödve folytatom, hogy tudom, eljön a megértés és a jutalom ideje.




http://www.kineziologiaioldas.hu/

Haragudni....

 

Néha?

Néha úgy gondolom, hogy elpazaroljuk a szavakat és a pillanatokat, és nem fordítunk időt arra, hogy olyanokat kimondjunk, amik a szívünkben vannak akkor, amikor még esélyünk van rá.

Tudod mim van nekem?

Mim van nekem...
Barátunk hatéves kislánya vendégségbe jön hozzánk. Méregetik egymást a mi lányunkkal, egyszer titokzatos arccal odajön Panni hozzám.
- Tudod, mim van nekem? Ha megmutatom, el fogsz ájulni...
- Hát mutasd meg.
Egy kis csomagocskát szorít a szívére. Még kéreti magát.
- Nem mutatom meg mindenkinek.
- De én már nagyon kíváncsi vagyok.
Végigmér, latolgat. Végül dönt.
- Nézd...
Előveszi a csomagot, ami nem más, mint egy vászonzacskóba rejtett, kicsi fekete doboz.
- Mi van a dobozban? kérdem suttogva.
Kinyitja.
- Hisz ez üres.
Panni rám néz.
- Csak nem látod. Tele van. Ebben vannak a szomorúságaim. Ez az én szomorúságdobozom.
- Kitől kaptad?
- A mamától kaptam. A mama is kapta valakitől. Azt mondta, ha szomorú vagyok vagy valami bánatom van, bújjak el, és vegyem elő a zsákot. Emeljem ki belőle a dobozt, nyissam ki a tetejét. És suttogjam bele, hogy mitől vagyok szomorú. Utána vissza kell csukni és vissza kell dugni a zsákba, és berakni a párnám alá.
- Mondtál már bele szomorúságot?
- Már négyet.
- És?...
- Képzeld, a mamának igaza van. Elmentek belőlem, belementek a dobozba. A doboz meg elvarázsolja mindent.
Panni eldugja a csomagocskát.
Rám néz.
- Ne mondd el senkinek!
Megígérem, hogy nem mondom el senkinek. Bólint, és elviharzik a titkával.


(Schäffer Erzsébet: Hol nem volt c. könyvéből)

Tegnap.

Jött a víz rendesen. Tetejébe még a szántókról is bemosta a földet a faluba.

Helyenként közel kétméteres víz zúdult le a patakban a falun keresztül.

Elmosva kisebb hidat , átereszeket. 

Még a patak medrét is áthelyezte úgy hogy a közútból is elmosott úgy egyharmadnyit.

Szóval már zsákolásra készültünk.

Szerencsére nem került rá sor.