Magamban motyogok és ...

A mi társasági énünk mások elméjének az alkotása. Még az oly egyszerű tény is, amit csak úgy nevezünk, hogy "meglátogatunk valakit, akit ismerünk", részben értelmünknek egy ténye. Annak a lénynek testi látszatát, akit magunk előtt látunk, mindig mi magunk töltjük meg róla alkotott fogalmainkkal s a róla való elképzelésünkben ezeké a fogalmaké a legnagyobb rész. Oly teljesen betöltik az arcot, oly pontosan tapadnak még az orr vonalához is, oly finoman árnyalják még a hangnak a zengését is, mintha ez sem volna más, csak egy átlátszó burok, - hogy ahányszor látjuk ezt az arcot s ahányszor halljuk ezt a hangot, mindig a mi fogalmainkat találjuk meg és hallgatjuk újra.

Marcel Proust

A felnőttkor ridegnek és üresnek tűnhet, ahol nincsenek tündérek, sem Télapó, sem Bergengócia, sem boldog vadászmezők, ahová a jobblétre szenderült és megsiratott kedvenc kis kutyusok, cicusok és aranyhörcsögök mennek és angyalok sincsenek. De nincsenek ördögök sem, és pokoltűz sem, sem gonosz boszorkányok, sem szellemek, sem kísértetjárta házak, sem démontól megszállottság, sem mumus, sem emberevő óriás. Igen, Brumi maciról és Dollyról kiderül, hogy igazából nem is élnek. De van meleg, élő, beszélő, gondolkodó, felnőtt hálótárs, akit a karunkban tarthatunk, és a többségünk kielégítőbb szeretetnek tartja ezt a fajtát, mint a gyermeki vonzalmat a kitömött játékok iránt, legyenek bármilyen puhák és aranyosak.

Richard Dawkins

Súgó barlang a Gyergyói havasokban.

Nóóórmális? Ő, akinek egy hajszálon múlt az élete egy német juhász harapásától.

És a kis tünemény!  De jó neki! :-)