Nem torpansz meg.

Kovács Daniela: Nem torpansz meg

Ó, te drága, fáradhatatlan szívem,
 hányszor remegsz úgy, mint szélben kinn a fák,
 hányszor zülleszt szét a másba vetett hitem,
 mégsem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább,

hányszor alszik ki mélyedben a tűz,
 majd érzem újra benned éles melegét,
 egy pillanatra megállsz, reménytelennek tűnsz,
 majd ismét nekilódulsz múltat feledvén,

és csodát áhítva szenvedéllyel töltődsz
 helyettem is hiszed jövőm igazát,
 ha marcangol a kín, egy pillanatig gyötrődsz,
 de hamar újra érzed az öröm illatát.

Álom-üst fortyog benned, mint a láva,
 a legsűrűbb méz is mélyedből ered,
 bátran indulsz el minden vad csatába,
 majd győzelem tölti minden szegleted.

Az időknek tükre nem hagy nyomot rajtad
 nem félsz, hogy a csend árnyát veti rád,
 bérc-nyomta kővé változol a bajban,
 nem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább…