Vállalás

Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

Popper Péter

na igen.

Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz.
Jorge Bucay

Álom és....

"Az átlagembernek nincsenek álmai. Eladta őket a biztonságáért, és megalkudott a körülményekkel. A legtöbb ember azért nem mer álmodozni, mert attól fél. hogy csalódnia kell. Az átlagon felüli embernek hatalmas, erős, meghatározó álma van. Segítségével hajtja magát előre. Nem az álmát "méretezi" a valósághoz, hanem a valóságot tágítja ki álma valóra váltása érdekében." (Bill Quain)

"Yvette" Nem bír magával :-)

 Míg Pesten szikrázó napsütés addig nálunk jött az áldás a Magyar hegy felől, és a nagy öregek szerint ha onnan jönnek a felhők akkor nagy "zuhi" lesz.  Hát volt is nagy felhőszakadás, hogy az utcákon is hömpölygött a víz! A patakról nem is beszélve. Vitte a vízátereszeket a pataknál.  Jöttek a tűzoltók!  A hegyekből és a kisvasúttól jövő kirándulók kinn ragadtak mert nem tudtak át jönni a patak átereszén.

egy nap....

Szépnek indult a mai nap, persze csak azért hogy a szép idő kicsalja az embereket a házakból - aztán annál váratlanabbul zúduljon rájuk ami Yvette-böl  még megmaradt.

 Azt hiszem most láttam először így virágozni a kúszó fenyőmet!

 Kövi rózsák közt gombák! :-)

Kandikál a múlt!

  Idáig úgy nézett ki, marad a szép idő.

Néha az az érzésem hogy a múltból tekintő mosolygós arcok előtt sétálna az ember. :-)

Itt is kandikál a múlt! Az érdekes az hogy innen így nézve még soha nem láthattam a Bányász templomot!

Igaz e látványhoz a múlt egy darabját az idő lebontotta.

Miközben Kemence felé tekintettem egy kedves barátra gondolva - Yvette bejelentkezett! :-)

Azért ez a látvány mindig megdobogtatja a szívem, amikor a falu határához érek.

csillagok útja...

Hiábavaló volt?

Bajlódásunk, türelmünk pályája kiszámíthatatlan! Rádió-teleszkópokkal követni tudjuk a láthatatlan csillagok útját az égbolt sötét tartományain keresztül, de ki vállalkozna arra, hogy föltérképezi cselekedeteink búvópatak rendszerét.

Sokszor eltűnődöm nővérem kisfián. Olyan akár a feneketlen zsák. Az egész család gondja, türelme, törődése, hanganyaga és energiája belevándorol, s mindez látszatra oly nyomtalanul, oly céltalanul tűnik el, mintha a világűrt próbálnák fűteni vele.

Este tizenegy óra: a heroikus erőfeszítések ideje. Ilyenkor rendszeresen csak a legambiciózusabb diákok virrasztanak könyveik felett, azok, akik felnőtt korukra bizonyosan elnyerik az egyetemi katedrát. Egyedül ők vannak ébren, ők és az unokaöcsém, s természetesen a nővérem: Tanítja a gyereket. Az éjfél közeledő csendjében makacsul kísérli bevenni a lehetetlent. Áthallom gépiessé fáradt hangjukat a csukott ajtón keresztül, s nemegyszer én unok bele puszta hallgatásába is a céltalan ismételgetéseknek. Nem megy és nem megy a tanulás. Pedig nem buta gyerek, csak egyszerűen nem tudja lenyelni, amit a szájába adnak, a leckék kanalas orvosságát.
- Hagyjátok már abba - kiáltanék fel nemegyszer -, hát nem látjátok, hogy hiábavaló!
- Máskor meg magam is szinte a csodavárók hitével lesem a fordulatot, hogy a gyerek egyszer mégis megszólal, s elmond mindent, amit tanult, mindent, mindent a Kaszpi-tengertől a másodfokú egyenletekig; s az elveszettnek hitt múlt a jelenben egy csapásra fényes jövőre talál.

Mert végül is nem vagyunk elkényeztetve. A dolgok nem hagyják nyomon követni magukat. S ez nem a sors szeszélye, nekem gyakori érzésem, hogy legtöbbször Isten maga az, ki tetteink, s kivált jótetteink és azok következményei közé áll.

S talán épp azért, hogy mi magunk - ha valóban jót tettünk - árnyékban maradhassunk, egyfajta személytelenségben, s ne veszítsük el jótetteink értékét a nyilvánosság színpadias tündöklésében. Ha van rá erőnk, ne panaszoljuk hát, hogy ez vagy az az erőfeszítésünk hiábavaló volt!

Hadd mondjak el erre egy nagyon kedves, Aesopus tollára való állatmesét, afféle példázatot, amit bár, úgy hallom, elírtak előlem egyik napilapunkban, mégis elismétlem, annál is inkább, mivel a forrás, az, aki az eset tanúja volt, nekem is ismerősöm, s a történetét közkincsként mesélte el nekem. Íme a közkincs:

Barátom nemrég került Debrecenbe. Eleinte nagyon egyedül volt, s így vetődött el egy kora délután az állatkertbe. Vidékies állatkert a debreceni, farkas meg róka se biztos, hogy akad benne. Annál inkább meglepte barátomat, hogy az állatkertnek két oroszlánja van. Egy német vándorcirkusz hagyta itt ajándékul őket, az egyiket, mert olyan öreg, a másikat, hogy annyira buta volt. Mert mit is kezdjenek egy buta oroszlánnal, akit csak etetni kell, s ő maga semmit sem produkál? Odaajándékozták a debreceni állatkertnek.
S most jött a váratlan fordulat. Egy év múlva a nagy darab, ostoba oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában. S amit akkor elmulasztott a cirkuszban, itt, a debreceni állatkert csendjében hirtelen megértette. Megértette, s azóta se felejtette el. A rács mögött illedelmes csendben végzi artista-gyakorlatait a látogatók ámulatára, de akár fizetség nélkül, egymagában is. Igaz, egy évi késéssel, de úgy mondják, hibátlanul.
Engem, bevallom, meghatott a történet, s ha zavarosan is, de rengeteg mindent juttatott eszembe. Az, hogy a debreceni állatkertben ül egy buta oroszlán, aki bár késve, de hibátlanul végzi elmaradt gyakorlatát, felér egy Aesopus-mesével. S bár története csak úgy-ahogy alkalmazható az emberi világra, tűnődni valónk bőven akad rajta, s okunk a mélyebb megindultságra a látszatra oly humoros eset felett.

- Hogy mi is belőle a tanulság? Valóban nem több, mint egy Aesopus-mese tanítása, de ez is épp elég.
Az egyik tanulság az, hogy ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne. A másik tanulság, amit e bájos történetből megtanulhatunk pedig az, hogy ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez, a jócselekedetek esetében De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét. Erre tanít a fenti kis Aesopus-történet. 

{Forrás: Pilinszky: Szög és olaj} 

Egy perc.

Egy perc bölcsesség

- Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? - kérdezte egy tanítvány.
- Természetesen - mondta a Mester.
- De egy perc az túlságosan rövid?
- 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.
A Mester később azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:
- Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
Elképedt tanítványaihoz azután így szólt a Mester:
- Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?
Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

Anthony de Mello

 

"Yvette" kapcsán :-)

                Rég bosszankodtam ennyit időjárás kapcsán mint a mai napon tettem. Bár minket szerencsére nem érintett úgy mint az ország más területén élőket. Ma mégis bosszankodva tekintettem ki a szobám ablakán  és néztem a csendesen zuhogó esőt  hogy milyen sáros az egész falu akár járdán akár az úttesten.
Csak csatornát ne építsenek még egyszer !
Miközben ezen füstölögtem és azon is jártak a gondolataim hogy ma sem tudok menni képeket készíteni, a lányomat láttam ázottan csupa sárosan kerékpáron érkezni.
                Amit még soha nem láttam tőle mikor megérkezett, leroskadt az étkező egyik székére. Aggódva tekintettem rá. Látva tekintetem rám nézett és annyit mondott "apu fáradt vagyok és tele a hócipőm ezzel az idővel" majd követve tekintetét végignéztem hogy milyen ázott - sáros szegény! Ő aki mindig mosolyogva tekint mindenkire most azt láttam hogy tényleg fáradt és cseppet sem mosolygós a tekintete.

                Nekem azért eszembe jutott egykét történet miközben óvodás kislányként láttam őt magam előtt.
Egy alkalommal mentem az óvodába érte amikor meglepődve láttam hogy a csoportja termében nem látom őt sehol.  Az óvónéni akit addig még  itt nem nagyon láttam, de gondolom ő tudta hogy ki lehetek, kedvesen megjegyezte hogy a Viki kinn van az öltözőbe! Hm.. Megfordultam és  csendben szinte lopakodó módban beléptem az öltöző ajtaján ahol az én cseppke lányom egy leporellóval a kezében ült és úgy tett mint aki olvas. Hát Te? - kérdezem tőle. Mire ő, ugrik szinte repült a nyakamba és közölte - vártalak! Kicsit értetlenül néztem rá hiszen ilyet még nem csinált. De akkor elfogadtam amit mondott. Nekem meg eszembe sem jutott hogy ez az eset egy héten át mindennap délutánonként megismétlődik!
Természetesen érdeklődtem  az óvodában és a gyerekemnél is hogy vajon mi oka lehet a dolognak.Az óvodában azt a választ kaptam hogy mióta ez a fiatal óvónéni van a csoporttal délutánonként, bizony az én cseppke lányom kivonul az öltözőbe és nem hajlandó az óvónénivel együtt lenni! Helyette kivonul az öltözőbe és könyvet nézeget.  Hm..Furcsa volt ezért aztán érdeklődve fordultam a gyerekem felé aki röviden tömören csak annyit felelt "nem szeretem!"
Természetesen beszéltem az óvónénivel sőt közösen a vezető óvónénivel is. Arra az elhatározásra jutottunk hogy talán jobb hagyni hogy a gyerek tegye amit akar  hiszen ők már mindent megpróbáltak, viszont ha tehetem egy ideig jöjjek kicsit korábban érte. És persze kérték legyünk türelmesek. Ők is igyekeznem változtatni ezen a helyzeten.
Két - három héten át ment ez így mígnem egy nap megyek az oviba és a legnagyobb meglepetésemre a teremben találom az óvónénivel ültek egymás mellett és beszélgettek. :-)

                 Nos, nem akarom én ezt a történetet annyira ragozni, mert talán mások számára nem is annyira érdekes. De befejezésként csak annyit hogy ettől az időtől fogva a lányomat el sem lehetett szakítani az óvónénitől akit végül annyira megszeretett hogy egy évvel később amikor a szomszédos iskolába járt, naponta arra használta az egyik szünetet hogy át szaladt az óvodába egy puszit adni az "ő óvónénijének".

Hogyan teremtette a Jóisten az óvónőt

Amikor a Jóisten az óvónőt teremtette, már hatodik napja túlórázott. Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta:
- Uram, már olyan régóta dolgozik ezen a figurán!
- Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhető legyen, de ne legyen műanyagból.Álljon 160 mozgatható részből, az idegei drótkötélből legyenek, az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet, és mégis elférjen egy óvodai kisszéken. A háta olyan széles legyen, hogy miden terhet elbírjon és az életét nagyrészt előre hajtott tartásba tudja leélni. Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen!
Az Angyal megcsóválta a fejét és azt mondta:
-"Hat pár kéz az nem fog menni!"
- A hat pár kéz az nem okoz fejtörést,- válaszolta az Úr - de a három szempár, amellyel egy óvónőnek rendelkeznie kell, az annál inkább!
-Ezek mind az alapmodellhez tartoznak? - kérdezte az angyal. A Jóisten bólintott.
- Egy pár, amellyel a csukott ajtón is átlát, miközben azt kérdezi: Mit csináltok ti ott? -pedig már rég tudja, hogy mi történt. Egy másik szempárnak a tarkóján kell lennie, hogy azt is lássa, amit nem szabadna látnia, de tudnia kell róla. természetesen két szemnek elől is kell lennie, amellyel szigorúan néz rá a rakoncátlankodó gyermekekre, de közben azt mondja: megértelek, és így is nagyon szeretlek!
- Óh Uram! -mondta az angyal és gyengéden megérinti a karját, - Menjen aludni majd holnap folytatja!
- Nem tehetem közel állok hozzá, hogy valami olyat alkossak, ami egy kicsit rám hasonlít! Már majdnem elértem, hogy önmagát gyógyítsa, ha beteg, hogy 30 gyereknek tudjon örömet szerezni egyetlen picurka születésnapi tortával, hogy rá tudjon venni egy hatévest az ebéd előtti kézmosásra, hogy megtudjon győzni egy három évest arról, hogy a gyurma nem ehető, hogy a lábait elsősorban járásra teremtettem és nem mások megrudosására...
Az angyal körbejárta az óvónő modellt. - Túl lágy! - sóhajtotta.
- De jó szívós! - mondta az Úr határozottan. Te nem is hiszed,hogy egy óvónő mennyit kibír és mennyit teljesít!
- És gondolkozni tud? Kérdezte az angyal.
- Nem csak gondolkozni, hanem döntéseket hozni, és kompromisszumokat kötni is képes! - mondta az Úr, - és felejteni...
Végül az angyal előre hajolt és ujjával megérintette a modell arcát:
- Itt egy vízfolt van. - mondta. - Megmondom Önnek, hogy túl sok mindent próbál bele tenni ebbe az egy alakba!
- Ez nem vízfolt hanem könnycsepp.
- Az meg minek?
- A könnyei hullanak, ha örül, ha gyászt, fájdalmat, vagy elhatározottságot érez.
-Ön egy zseni Uram! - monda az angyal.
A Jóisten távolba révedő tekintettel csak annyit felelt: -" A könnyek? Az rajta a túlfolyó..."

 

 

(H.Wenke)

Na mégegyszer!

Nem adom

Ígérem, fogadom,
többet vissza nem adom!
Nem adom az emlékeim,
nem adom a reményt,
nem adom, nem adom,
többet vissza nem adom!
Nem adom a reggelt,
nem adom a napfényt,
nem adom a jókedvemet,
nem adom a reményt!
Ígérem, fogadom,
többet vissza nem adom!
Nem adom a találkozást,
nem adom az ébredést,
nem adom a várakozást,
nem adom az érkezést!
Nem adom a nevetést,
nem adom a kihívást,
nem adom a barátságot,
nem adom a biztatást!
Ígérem, fogadom,
többet vissza nem adom!
Mert ez mind kell, amit kapok,
s adok én is, nap, mint nap,
kell, hogy ugyanilyen boldog,
és jókedvű maradjak!

Pál Mária

Gondolatok.

"Bármilyen gondolatok és érzelmek kelnek fel benned, hagyd hogy megjelenjenek és elcsituljanak, ugyanúgy mint az óceán hullámai, bármire is gondolsz hagyd hogy a gondolatok feltörjenek és minden erőltetés nélkül megnyugodjanak, ne kapaszkodj beléjük ne tápláld őket, ne hagyd hogy elragadjanak ne csüggj rajtuk és ne próbáld megszilárdítani őket, ne kövesd a gondolatokat és ne idézd fel őket, légy olyan mint az óceán ahogy saját hullámaira tekint vagy mint az égbolt amely szemléli a rajta átúszó felhőket, hamarosan felismered hogy a gondolatok olyanok mint a szél, jönnek és mennek, a titok az hogy nem kell gondolni a gondolatokra, hanem hagyni kell hogy átfolyjanak tudatodon, anélkül hogy hordalékaikat leraknák benned.

Ha nem tudnád!

A vágyat nem a test csinálja! A vágy a lélek ajándéka a testnek. 

 

Az élet már csak ilyen.

Rendesen!

Tele van a hócipőm, idén már a századik. Üdvös lenne, ha belátnák, hogy a hócipő munkaruha, és gondoskodnának utánpótlásról.

Minden emberen....

Minden emberen van egy jelmez és egy maszk, melyet mohó ambícióval és ravasz önvédelemből visel. És ami a lényeg: fogalma sincs róla, hogy rajta van! Nem tud róla. Ez nem csak kellemetlen, de roppant vicces is. Magára hazudja, de olyan hipnotikus erővel, hogy elfelejti, hogy ő egyáltalán nem az, akinek hiszi magát. Ezért nem is érdemes vele sem hitről, sem eszméről, sem világnézetről vitatkozni, mert úgysem azt éli. Ő valami egészen mást él, és másban hisz, mint amiről azt hiszi, hogy hiszi. És nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazúgságban él.

(Müller Péter)

ami fontos a szemnek.

A nő megértéséhez vezető út a szív útja. A szív útja az érzelmekről szól, olyan mint a tavaszi virágzás. Add át teljes lényedet a színeknek, illatoknak és vágyad szárnyalását ne gátold, légy mentes minden korláttól! A szabadság érzése teremti meg a boldogságot. Szárnyalj ott, ahol szárnyalhatsz, de sose szégyelld, hogy repülni vágysz! Lelki szabadságodat vágyaid beteljesítése teremti meg. Ne félj álmodni, de ébredj fel, hogy álmaid beteljesüljenek!