Ezért aztán...

Sohase mondd, hogy MAJD...
általában nincs "majd".
Van a MOST,
és ezen felül...
vannak elszalasztott pillanatok.
Nem tudjuk, mennyi idő adatott nekünk.
Létünk, formánk múlandó.
Vajon holnap létezünk-e még?
Nem biztos.
Ezért aztán mindig a pillanatnak kell élnünk,
a pillanatot kell megragadnunk.
Nem biztos, hogy holnap el tudom mondani, hogy szeretlek...
ezért ma kell elmondanom.
Nem biztos, hogy holnap át tudlak ölelni,
ezért ma kell, hogy átöleljelek.
Nem biztos, hogy holnap meg tudlak vigasztalni,
ezért ma kell, hogy megvigasztaljalak.
Az idő, amit azokkal töltök, akiket szeretek, megáll.
Órák telnek el, s azon kapom magam,
olyan boldog vagyok, hogy azt gondoltam, csupán néhány perc volt.
A szeretteinkkel töltött idő valóságos sziget.
Nincsen majd...
MOST van,
vagy az elszalasztott és gyötrő pillanatok

Igen most!

Hosszú idő után végre két nap munka nélkül. Persze nem teljesen örömteli. Mert miért is lenne az ha az ember kénytelen orvoshoz menni! Abból is az egyik fogorvos! Nem azt mondom hogy rossz élményeim vannak, de ki nem állhatom ha a számban turkálnak pláne ha még össze vissza szurkálnak. Na de túl vagyok 

mindkettőn. 

Aztán jött az örömtelibb nap. Mert már karácsony után megígértem egy drága jó barátomnak és volt munka társamnak hogy megyek meglátogatom őt. Annál is inkább mert ez a drága jó ember immáron 95 éves is elmúlt. Tegnap reggel  alig vártam hogy indulhassak és aztán ahogy közelebb kerültem úgy tolultak az agyamba az emlékek. Tizenöt évet töltöttünk el egy  műteremben és számtalan érdekes, különleges és szebbnél szebb  munka került ki a kezünk alól. Nagyon szerettem vele dolgozni és szerettem mert kiváló szakember és JÓ ember volt a szó igazi értelmében. És én pokolian sokat tanultam tőle.

Na de megérkeztem a házhoz és nyomtam a kaputelefont. Kíváncsian lestem hogy vajon mit szól hogy egyszer csak ott állok előtte. Kaputelefonban csak annyit hallottam hogy a felesége azt mondja "Áron, Téged keresnek"  Már az meglepett hogy ő jött kaput nyitni!  és aztán az az arc!!!  :-)  Én meg persze elkezdtem könnyezni. Igaz,  bár beszélni beszéltünk telefonon, de találkozni 3 éve nem találkoztunk.

Meglepett? - azt hiszem igen! Mert hogy valaki 95 évesen ilyen szellemi frissességnek örvendjen, az hihetetlen. És úgy beszélte a latin nyelvet mind aki világ életében ezt beszélte volna. Mert hogy mesélt és mesélt és persze aztán meséltetett engem is.

Azért sikerült nekem is meglepnem őt azzal hogy olyan dolgokat említettem meg neki amikre ő már nem is emlékezett.

Itt fenn középen, Ő!

Itt lenn meg egy emlékezetes munkánk.

Mond valakinek az valamit hogy KGYV.

Vagyis Kohászati gyárépítő vállalat. És az hogy 30 tonnás ívkemence?

Mert hogy valamikor ez az ország ilyet, ilyeneket is gyártott.

Minden ami újnak számított annak készítettük a modelljét.  Közel 100 modellt készítettünk ahogy nagyjából 

utána számoltunk.

Na de nem is ez a lényeg. Hanem az hogy egészségben  és humorát megtartva láthattam őt és találkozhattunk. nyolc órát beszélgettünk. Fenemód kevés volt. De majd folytatjuk. :-)

A jó isten adja hogy még sokat találkozzak vele és beszélgessünk.

Végül is eltelt ez a két nap telítődve sok szép emlékkel és most újra munka. s ez annyira jó.


Mindenkinek Kellemes húsvéti Ünnepeket kívánok!