Vihar Béla: Szemközt a csillaggal
Mi vagyok? Röpke porszem,
suhanó pillanat.
Ez villant rám az éjből
a csillagok alatt.
Évmilliók lobogtak,
s köröskörül a csend
átszelte, hömpölyögve,
a Tért, a Végtelent.
Alázat szállt szívembe,
majd szóltam: csillagok,
egy lobbanás az égen,
s eltűnök, meghalok,
de parány emberlétem
mégis több és nagyobb:
én tudom, hogy ti vagytok,
s ti nem, hogy én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése