Egy nyugtalan éjszaka

Nagy István Attila: Az álom vége

Egy nyugtalan éjszaka kivirágzott
bennem az álom.
Forgolódtam, kerestem nyugtatókat,
de nem jött a vágyott pillanat.
Aztán, mint aki szakadékba zuhan,
s elveszti a tegnapot meg a mát,
mert nincsen reménye, de szava se,
vágytalan és lélegzettelen,
csak zuhan összezárult szárnyakkal,
vissza az időbe,
ahonnan csak egyszer indul el az ember,
úgy szűnt meg a világ s benne én.
Nem volt más, csak látomás,
fénylő zene, puha tekintet,
szavak zenéje, pillantások igézete.
Elvitt magával az álom,
ahol nincsenek ráncba futó gondok,
se félelem, se remény,
mert minden a beteljesülés
bódító szépségében ringatózik.
Szerettem volna magamnak,
de nem lehetett,
mert az életem nem volt méltó
a múlékony időhöz.
S egy reggelre
elmaszatolódott az arca
megölte magát az álom