Sápad már vágyam

Éva Lambrozett

Sápad már vágyam

Szempillám között fennakadt a múltam
ha lecsukom, látom, ahogy futsz felém -
fodros, barna hajad napszítta remény
s lelked útitársam, szemembe fúltan.

Ott vagy a fehér víz ódon sarkában
leültél az írisztől kicsit messzibb -
a hangulat kesernyés, mégis meghitt
szívemben ízed, de sápad már vágyam.

Fáradt, meggyötört, pihenni indulna
félrenéz, mert előtte ülsz ruhátlan -
örömöt nem benned lel, inkább másban
elmúlással pancsol, korral tisztulva.

Törődj hát bele, ha nem veled alszik
ha kevesebbet álmodik lágy száddal -
ha füle időnként más muzsikát hall
mint a Te hangod, mi oly' Égi, antik.

Csengését úgysem felejti el sosem...
bár egyre tompább e dallam-ciráda -
és tovább tart, míg emlékét kivárja
a memória, ez sajnos...rossz omen.

Szempillám között fennakadt a múltam
ha lecsukom, csillagok mögött látlak -
lassan vége lesz az esztelen láznak
szólít a Végzet, hogy lángom elfújjam.