“… az, hogy én ki vagyok, ...

Előítélettel vagy szabadon?

“… az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem.” – mondja Dan Millman, egyik fontos tanításában. Ennek kapcsán elgondolkodtam az előítéletről, mely az egyik legfojtogatóbb kortünet. Jó pár éve hallottam, hogy Mauritiuson sokáig valami hihetetlen tisztelet övezte a fehér nőket. Majd a műholdas televíziós csatornák bejövetelével, “tiszteletét tette” a szigeten a pornó, s így már nem is számítottak olyan nagyon tiszteletreméltónak a fehér nők. Mindannyian a saját történéseinken, tapasztalatainkon átszűrve látunk meg valamit a világból. Hisszük, hogy amit mi látunk, az a valóság. Elméleteket gondolunk ki saját igazunk bizonyítására, és sokszor bármi áron védjük azt. Varázslattal “vonunk be” bizonyos embereket, másokat kirekesztünk, és iszonyatosan megsértődünk, ha valaki épp minket nem fogad el olyannak, amilyennek magunkat látjuk. S persze a másik oldalon egy pillanat alatt lángra lobbanunk, rajongunk, segítséget nyújtunk egy vadidegennek is. Vagyunk ilyenek és olyanok, meg még amolyanok is. Tisztelni a másik emberben azt, amitől ő egyedi és nem az általam megszokott és normálisnak elfogadott keretek között mozog, sokszor nehéz. De miért is? Mert ilyenkor hirtelen a félelem győz az emberségem felett. A félelem, hogy ha ő ennyire más mint én, akkor lehet, hogy én nem is vagyok jó, hogy én nem vagyok szerethető, hogy amit én eddig gondoltam a világról az nem úgy van. Vagy épp valami régmúlt fájdalom nyom maga alá, aminek emléke ennek az embernek a kapcsán- akinek persze köze sincs az én emlékemhez-, felszínre tört. Kemény élet, ha minden dolgok ítélőbírájává tesszük magunkat, kemény élet az, amiben azt hisszük, hogy csak nekünk, s a hozzánk hasonlóknak lehet igazuk. Hiszen épp ezzel elutasítjuk a változás lehetőségeit és örömét. Épp ezzel zárjuk azt ki, hogy azt mondhassuk ma valamiről, amit tegnap még igaznak véltünk, nocsak ma már másképpen látjuk, de semmi baj. Hiszen tegnap, tegnap volt. Minden, ami ahhoz kötődik ma már csak emlék, érzelem. Az én érzelmem, az én emlékem. Képes vagyok a helyén kezelni, s ma már egy új olvasatot adok az életemnek. Ha viszont abszolút igazságnak hiszem, amit tegnap gondoltam, akkor elveszem magamtól a levegőt. Elveszem magamtól az életet. Ugye képes vagy arra, hogy tiszteld, ha egy másik embernek más megoldásai vannak az életre, mint Neked? És, ugye képes vagy arra is, hogy önmagad is tiszteld annyira, hogy elfogadod, hogy ma lehetsz más, mint tegnap voltál, s a jövő lehet, hogy egy egészen másik éned fogja a fénybe hozni? Ma arra biztatlak , mielőtt kinyújtod a kezed, s nem engedsz valakit vagy valamit közel magadhoz, pusztán csak azért, mert valamit gondolsz róla, vagy csak mert annyira más, mint Te, egy pillanatra érezd meg, neki Te ugyanannyira más vagy, ő ugyanúgy idegennek érezhet Téged. Az ő valósága és a Te valóságod, ebben a pillanatban bármilyen eltérő is, akár közös valóság is lehet. Szóval mielőtt elutasítod, gondold végig, amit belőle látsz, azt bizony, Te látod…