Bár most  úgy terveztem hogy egy Arany verset teszek ide de...

Jöjjön József Attila – Amit a szívedbe rejtesz verse.

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

 

REMÉNY S EMLÉKEZET

Meddig vezérlitek háborgó éltemet,
Meddig lebeghet még hajócskám köztetek,
                                               Remény, emlékezet? -

Te, a lecsendesült lélek tulajdona,
Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon,
                                               Elmúltak szelleme,

Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz
Fájdalmaim között végkínomat nyögöm,
                                               Eljősz-e menteni?

S mint a hanyatló nap földünk tanyáira,
Lövelsz-e nyugtató sugárokat felém
                                               Szememnek húnytakor?

S te, mely az alkonyban, s hajnal hasadtakor
A híg homály közűl remegve szállsz alá
                                               Ingócska lábadon,

Remény, az öldöklő bánatban enyhadó,
És a leendőkben gyönyörrel biztató,
                                               Kisérsz-e síromig?

Lelkemnek adsz-e majd teljes vigasztalást,
Rebegve záródó ajkamnak édesen
                                               Enyésző hangokat?

Oh! adsz-e fényt, ha majd nem látom a napot,
S irtóztató setét nyom; adsz-e virradást,
                                               Ha itt leszáll napom?

Egek! - tán tiltva nincs hozzátok szólanom -
Hagyjátok meg e két csillagzatot nekem
                                               Az élet tengerén.

Remény, emlékezet vidítsa lelkemet,
S ha ez leszáll, amaz derűljön ékesebb
                                               Lánggal bajom felé,

Ki súg rigónak

Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót - induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat... Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon... És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba... Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ...

Schäffer Erzsébet

        Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Müller Péter

Te majd...

https://www.youtube.com/watch?v=-J1-s3L11WE&list=PL7OrJI3rPFPetHcWu1OZ5NqY45eqPqzvB&index=2

Az igazság ott kopogtat az ajtódon, te meg elzavarod, mondván: "Eredj innen, én az igazságot keresem", mire az csakugyan továbbáll.

Utadba jön...

                               Parujr Szevak: Szerelem                                 



                                                                                                                                  

Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.


Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába.
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni:


utadba jön - nem is kerested,
útjára megy - hiába nem ereszted.

Kinek már álma sincs

Amikor több időd van az emlékezésre mint máskor.

                              

Minél hátrább kerül az ember tudatában egy történet, annál tisztábban ragyog fel, amikor előkerül.

Kontra Ferenc

 A nosztalgia egy szúrás a szívbe, sokkal erősebb, mint amilyet egy egyszerű emlék ki tud váltani.

 

Ez dióhéjban a nosztalgia lényege. Egyszerre segíthet és fájhat, de mindenekelőtt a miénk, és nem veheti el tőlünk senki.

 

Hinni...

Addig is...

                       Amikor 10 év után egy ember azt hiszi minden jóra fordul, akkor jön valami ami

gödörbe taszítja az embert. Elveszíthet mindent amiért eddig dolgozott. Sebaj gondolja magában, kimászunk ebből is! Kimászott már  néhány nehéz helyzetből de most a helyzetből adódóan jött egy újabb helyzet és, kész lett. De tudott dolog  hogy nem szokott meghátrálni, (na jó, kivéve egy dolgot) feladni meg pláne nem.

                       Nos, nem is adta fel. Mai napig sem tudni mit miért tett, csak ment a 

feje után. S jött valaki akivel soha életében nem találkozott, nem ismerte. De ott volt előtte majd mellette amikor a legnagyobb szükség volt rá!

Segített és megmutatta az utat amivel kihúzhatta magát a legmélyebb gödörből amiben soha nem volt. És most itt ez a Korona akármi! Nem könnyíti a dolgot. Tudjuk senkiét: És persze az sem hogy sehol semmilyen személyes találkozót nem kérhet az ember. Marad a Nett és a Papír!  

                      Jövőhónap 10.-ig eldől.....gödör vagy a mennyek...!

Addig is "élvezi" hogy tudja mit kell tenni. Mindezt a családért mert csak ők számítanak!

Újrakezdés... :-)

            Ezután a hétvége után úgy éreztem írnom kell. Csodálatos hétvégém volt.

Már csak azért is mert a műtéteim után az első alkalom volt hogy debreceni barátaim látogatását tetézzük egy túrával.

Mit mondjak... remegve vártam a napot és az indulást. Nem igazán bíztam abban hogy hat - hétszáz méter szintkülönbséget képes leszek leküzdeni.

De mit tesz a barátok szeretete gondoskodása, sikerült. 

  Ezért a látványért...

 Ez a csodálatos Leánykökörcsin...:-)

 Szerintem aznap senki nem fotózta annyit amennyit mi tettük. :-)

 A túránkból kimaradhatatlan kisvasút...

 Háttérben a Cserhát.

 A másik kimaradhatatlan..

 Szóval csodás volt!

Köszönöm drága barátaim!

Köszönet a gyerekemnek is, aki a napunkat remek vacsorával tetézte a Malompanzióban.

Az a néma bánat...

A "szívem"! Vajon számít még egyáltalán bármit ez a szánalmas szerv? Mozdulatlanul csüng a bordáim mögött, nem pumpál vért, értelmetlen a léte... mégis olyan, mintha a szívem hideg kamrájából származna minden érzésem. Az a néma bánat, az a homályos vágyakozás, a ritkán felvillanó öröm. Tócsába gyűlik minden a mellkasom közepén, onnan szivárognak ki: hígak és haloványak, de igaziak.

Isaac Marion

Amink van, az sosem kárpótolhat azért, amit elvesztettünk.

Jodi Lynn Picoult

Egyszer, talán... (Túl a varázshegyen)

                                       https://www.youtube.com/watch?v=8PHs1W_p_Lw


Biztosan sokféle varázslat létezik a világon. (...) De az emberek nem tudnak róla semmit, és azt sem tudják, hogyan kell művelni. Talán úgy lehet kezdeni, hogy addig mondogatjuk, milyen szép dolgok fognak történni, míg azok valóban megtörténnek.

Frances Hodgson Burnett

Amikor a ...

Amikor a virág kinyílik, a pillangók megtalálják. Amikor a fák virágoznak, a madarak maguktól ellepik az ágakat, amikor a levelek elszáradnak és lehullnak, a madarak elrepülnek. Az emberi kapcsolatok sem sokban különböznek ettől.

Csak úgy!

https://www.youtube.com/watch?v=8MWVo1fjRsQ&list=RD8MWVo1fjRsQ&index=1