Rengeteg találkozás van az életben,

egyik sem véletlen,
vannak nyomot hagyóak és felszínesek,
de az árát a végén megfizeted.

L. L. Junior

                 

                 Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát.

                                                                       

                       

                   Nem felel a nappal,

és nem felel az éj, -
de hallgat-e valóban,
aki csak nem beszél?

Szabó Magda

 

       Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos dolgokat elfeledni, de nem lehetett, mert az idő életnyi pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek és rothadó zátonyok, melyek egyszerre és egymás mellett mulatoztak, ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.

 

       Minden volt és minden lesz, és sem sírni, sem nevetni nem lehet jobban, ahogy már ma sírtak és ma nevettek volna. (...) Nem a sírás és a nevetés a lényeg, hanem az ember, aki sírt és nevetett, és annak a valaminek a nagysága a fontos, ami ezen érzések mögött van. 

Fekete István

 

Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe.

Fekete István

 Örökké! - (...) ezt a szót milliárd ember mondta ki előttük hittel és hazudva, imádva és bemocskolva, és ennek a szónak nem ártott semmi, mert mindig újraszületik, mert az emberré lett embernek ez volt az első értelmes szava.

Fekete István

 Bár most  úgy terveztem hogy egy Arany verset teszek ide de...

Jöjjön József Attila – Amit a szívedbe rejtesz verse.

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

 

REMÉNY S EMLÉKEZET

Meddig vezérlitek háborgó éltemet,
Meddig lebeghet még hajócskám köztetek,
                                               Remény, emlékezet? -

Te, a lecsendesült lélek tulajdona,
Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon,
                                               Elmúltak szelleme,

Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz
Fájdalmaim között végkínomat nyögöm,
                                               Eljősz-e menteni?

S mint a hanyatló nap földünk tanyáira,
Lövelsz-e nyugtató sugárokat felém
                                               Szememnek húnytakor?

S te, mely az alkonyban, s hajnal hasadtakor
A híg homály közűl remegve szállsz alá
                                               Ingócska lábadon,

Remény, az öldöklő bánatban enyhadó,
És a leendőkben gyönyörrel biztató,
                                               Kisérsz-e síromig?

Lelkemnek adsz-e majd teljes vigasztalást,
Rebegve záródó ajkamnak édesen
                                               Enyésző hangokat?

Oh! adsz-e fényt, ha majd nem látom a napot,
S irtóztató setét nyom; adsz-e virradást,
                                               Ha itt leszáll napom?

Egek! - tán tiltva nincs hozzátok szólanom -
Hagyjátok meg e két csillagzatot nekem
                                               Az élet tengerén.

Remény, emlékezet vidítsa lelkemet,
S ha ez leszáll, amaz derűljön ékesebb
                                               Lánggal bajom felé,

Ki súg rigónak

Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót - induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat... Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon... És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba... Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ...

Schäffer Erzsébet

        Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Müller Péter

Te majd...

https://www.youtube.com/watch?v=-J1-s3L11WE&list=PL7OrJI3rPFPetHcWu1OZ5NqY45eqPqzvB&index=2

Az igazság ott kopogtat az ajtódon, te meg elzavarod, mondván: "Eredj innen, én az igazságot keresem", mire az csakugyan továbbáll.

Utadba jön...

                               Parujr Szevak: Szerelem                                 



                                                                                                                                  

Utadba jön - nem is kerested.
Útjára megy - hiába nem ereszted.


Mindegy - csak tűrd szótlan panasszal!
Mindegy - üvölts, ha az vigasztal!
Mindegy - harapd némán a nyelved!
Mindegy - párnád ököllel verjed,
vagy görcsösen szorítsd a szádra!
Hiszel? - most istent káromolhatsz!
Hitetlen vagy? - hitet tanulhatsz!
Legyintenél - az is hiába.
s hiába vágyol a halálra.
Hát élj, s tanuld meg elfogadni,
hogy nem tud ennél többet adni:


utadba jön - nem is kerested,
útjára megy - hiába nem ereszted.

Kinek már álma sincs

Amikor több időd van az emlékezésre mint máskor.

                              

Minél hátrább kerül az ember tudatában egy történet, annál tisztábban ragyog fel, amikor előkerül.

Kontra Ferenc

 A nosztalgia egy szúrás a szívbe, sokkal erősebb, mint amilyet egy egyszerű emlék ki tud váltani.

 

Ez dióhéjban a nosztalgia lényege. Egyszerre segíthet és fájhat, de mindenekelőtt a miénk, és nem veheti el tőlünk senki.