Olyan jó néha angyalt lesni s angyalt lesve a csillagok közt Isten szekerét megkeresni. Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megferedni s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni.

Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen.

Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak, én és valaki, Valaki, akit nem ismerek, És akiről még tudnom sem szabad: Bár jobban szeretem, mint magamat.