Az igazi szerelem olyan, mint a háború (...). Észre sem veszed, és belesodródsz, majd képtelen vagy véget vetni neki, végül pedig nem tudod többé elfelejteni.
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Hm... 2006. augusztusában kaptam rajzok és további versek társaságában... egy egyetemre járó lánytól. A történet hihetetlen és "csűri csavarja" a szívemet mai napig. El mesélem, talán. Nem egyszerű és nem is csak néhány sor. Ha elmesélem, igyekszem úgy mesélni hogy csak a benne szereplők ismerhetnek magukra, már ha netán olvasnák az oldalam!
Bár most úgy terveztem hogy egy Arany verset teszek ide de...
Jöjjön József Attila – Amit a szívedbe rejtesz verse.
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!